Módosította korábbi javaslatcsomagját a kormány a kéményseprőipari tevékenységről. Ez azt jelenti, hogy akár az állami közszolgáltató, akár az önkormányzat végzi a közszolgáltatást, csak a szolgáltatói előzetes írásbeli értesítés szerinti első időpontban lesz térítésmentes az ellenőrzés. A második és harmadik időpontban kiszállási és vizsgálati díjat kell fizetnie az ingatlan használójának.
Kritikus állapotok
A kormány március 10-én nyújtotta be a parlamentnek a kéményseprésről szóló új törvényre vonatkozó javaslatát, amely szerint az önkormányzatoktól automatikusan a katasztrófavédelemhez került volna át a lakossági kéményseprési közszolgáltatás, 2016. január 1-jétől. A helyzet rendezetlensége miatt azonban csak november elején mintegy 322 adta be felmondását.
Jelenleg 900 kéményseprő dolgozik az országban, akiknek 40 százaléka hagyhatja el a pályát, ha nem módosítják az új törvényjavaslatot. A szakszervezet a legnagyobb gondnak a bérek tisztázatlanságát, a munkavégzés körülményeit és az eddig még ismeretlen munkáltató kilétét érzi.
Eldönthetik az önkormányzatok, hogy továbbra is ellátják a kéményseprői szolgáltatást vagy átadják a katasztrófavédelmi szervezetnek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
19 perce
-
Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
28 perce
-
Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
körülbelül 1 órája
-
Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
körülbelül 1 órája
-
Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
2 órája
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
11 órája
-
Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
12 órája
Mfor.hu Top24
- Tisztul a kép, valósággal öntötték a pénzt Orbán Viktorék a nagy sporteseményekbe
- Vége a mellrákos nők vesszőfutásának: októbertől már az állami kórházak is elvégzik a várva várt műtétet
- Rég volt ennyire erős a forint és még tovább erősödhet
- Megvan, miért lőtt ki a hazai ipar
- Az „épülő tiszás újkommunista egypártrendszer”-ről tanácskozik a Fidesz-frakció
- Véget ér az egyik legizgalmasabb társadalmi vita
- Az ügyészségnek is hátat fordít a Tisza-kormány alatt távozott korábbi legfőbb ügyész
Vásárló
Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló
300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló
Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben.
Vásárló
Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló
Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló
Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló
A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló
Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló
Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból.
Vásárló
Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
- Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon 2026. október 10. 13:22
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére.
28 perce
Részvény / Deviza / Áru
Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Elfogadták Szlovákiában a 2027-es költségvetést.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az egyre inkább eladósodó fejlett Nyugat egyre drágábban jut forrásokhoz
06:19
-
Új népbetegség kínozza a magyarok kétharmadát
05:25
-
Romlott a magánegészségügy ár-érték aránya a fogyasztók szerint
16:59
-
Drasztikus bírságemelés, százezer forint büntetés, ha rosszul parkol valaki Horvátországban
16:04
-
Kamatmentes hitelcunami jön a kkv-knak
15:04
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
2026. október 14. 18:50
-
Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
2026. október 14. 18:20
-
Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
2026. október 14. 16:52
-
A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
2026. október 14. 16:00



