1p
Ebben az évben is a kiskereskedelmi forgalom csökkenésére számítanak az elemzők, de a tavalyinál jelentősen kisebb lehet a visszaesés.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint márciusban 2,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest.

Ahogy a Privátbankár beszámolt róla, az előző hónaphoz képest lelassult az élelmiszer-kiskereskedelem csökkenése, a nem élelmiszer jellegű termékek forgalma az előző havi szerény növekedésből visszaesésbe fordult, míg az üzemanyag-forgalom hanyatlása felgyorsult.

Jobbra számítottak, de még jobb lehet

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője

A várakozásoknál nagyobb mértékű a 2,8 százalékos csökkenés - hívta fel a figyelmet Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője.

Az előzetes becslés szerint a kiskereskedelmi értékesítések mintegy 0,2-0,3 százalékkal haladhatták meg az előző havit, ami az elemző szerint feltehetően a hosszúra nyúlt télnek is köszönhető. A rendkívüli időjárás egyrészt megakadályozhatta a vásárlásokat, a nem-élelmiszer ágazatot pedig a tavaszi kollekciók értékesítésének elmaradása húzhatta le, ami az európai országok többségében is megfigyelhető.

Suppan Gergely a bérek és nyugdíjak idei reálnövekedése miatt a kiskereskedelmi forgalom stabilizálódására számít, ami az év második felében bázishatások miatt kisebb növekedést is mutathat. A stabilizálódást a január-március között megugró fogyasztói bizalom is előre vetíti, de ez még nem elég ahhoz, hogy érdemi fordulat kezdődjön ebben az évben - fogalmazott. Idén összességében 0,5 százalék körüli mértékben csökkenhet a kiskereskedelmi forgalom - közölte.

Fordulhat lehet a második félévben

Árokszállási Zoltán

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője is kiemelte, hogy a várakozásoknál gyengébb lett a márciusi adat. Árnyalja azonban a képet, hogy tavaly magas volt a bázis - mondta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a KSH által a kiskereskedelmi forgalomról előzetesen közölt, illetve a részletes adatok között érdemi eltérések szoktak lenni.

Az üzemanyag-kiskereskedelemben volt a legjelentősebb a visszaesés, éves szinten elérte az 5,1 százalékot - mutatott rá az elemző. A nem-élelmiszer ágazatok forgalma 2,7 százalékkal, az élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelmi üzleteké 0,9 százalékkal csökkent. Árokszállási Zoltán szerint az év második felében már várhatóan látszani fognak a kilábalás jelei. Az idén összességében 0-1 százalék közötti visszaesésre lehet számítani a kiskereskedelmi forgalomban, ami javulás a tavalyi 2,3 százalékos csökkenéshez képest - közölte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Gyulladáscsökkentés természetesen – A kurkuma és a kurkuminoidok élettani jelentősége
PR | 2026. április 29. 17:17
A szervezetben zajló krónikus gyulladások ritkán okoznak látványos tüneteket, inkább lassan, észrevétlenül rontják a teljesítményt, a koncentrációt és a vitalitást. A természet egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentője, a kurkuma, ma már tudományosan igazolt megoldást kínál ezek mérséklésére – feltéve, ha ismerjük a hatékonyság mögötti technológiai feltételeket.
Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Hogyan határozza meg egy ingatlan értékét a kert állapota?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 11:45
Egy ingatlan értékének meghatározásakor legtöbben elsősorban a lakás alapterületére, elhelyezkedésére és műszaki állapotára gondolnak. Pedig egy családi ház esetében a kert állapota legalább ennyire fontos tényező lehet. Egy átgondolt, rendezett és jól használható kültéri tér nemcsak esztétikai előnyt jelent, hanem a mindennapi komfortot és az ingatlan piaci megítélését is jelentősen befolyásolja. De vajon mégis mennyit számít eladás esetén?
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG