4p
A részletekről nem tudtak megállapodni, ezért az egyeztetések hétfőn folytatódnak a szakszervezetek és Kósa között.

Ha változik is a Munka törvénykönyvében maximum egy évben meghatározott munkaidőkeret vagy a jelenlegi 250 órához képest emelkedik a munkaadók által elrendelhető túlórák száma, akkor a részleteket minden esetben kollektív szerződésben kell rögzíteni, ebben egyeztek meg a szakszervezetek Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselővel a Parlamentben folytatott tárgyalásokon szerdán.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a parlamentnek Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselők nyújtották be azt a törvénymódosító indítványt, amelynek az elfogadását követően három évre emelkedne a munkaidőkeret elszámolása, és a munkáltatóknak 3 éven belül kellene elszámolniuk a dolgozóknak járó túlmunkák díjával és a szabadnapokkal, illetve 250 óráról 400 órára emelkedne az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértéke.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a módosításról a Privátbankár.hu-nak azt mondta korábban: nem tartja szerencsésnek, hogy a kormány előzetesen nem egyeztetett sem a munkaadói, sem a munkavállalói oldallal.

Eltúlzott és kezelhetetlen - látnak esélyt a puhulásra

Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a tárgyalás után az MTI-nek elmondta, a három éves munkaidőkeretet továbbra is eltúlzottnak és kezelhetetlennek tartják és felhívták a javaslatot beterjesztő országgyűlési képviselők és a kormányoldalt képviselő Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkárának a figyelmét, hogy a cégek nagy része most sem használja ki sem a rendelkezésükre álló maximális munkaidőkeretet, sem a túlmunkát.

Ugyanakkor megjegyezte, előrelépésnek tekinthető viszont, hogy a javaslatot beterjesztő képviselő megígérte, az átlaghoz képest nagyobb megterhelésnek kitett munkarendben - idény jellegű, több műszakos és a megszakítás nélkül - foglalkoztatottak pihenőidejét duplájára emelik.

A Liga elnöke szerint Kósa Lajos megértette az érveiket, ezért a szakszervezeti vezető lát arra esélyt, hogy hétfőn már nem azzal a javaslattal találkoznak majd, amely szerdán került az Országgyűlés elé.

Hajlandóak elmozdulni, de legfeljebb 300 órát fogadnak el

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke az MTI-nek arról számolt be, hogy a szakszervezet a 400 óra túlmunkát továbbra is aránytalanul magasnak tartja, ugyanakkor megjegyezte, hogy hajlandóak elmozdulni a jelenlegi szabályoktól. A Munka törvénykönyvének szabályai szerint egy dolgozót a munkaadó éves szinten maximum 250 óra túlmunkára, kollektív szerződésnél 300 óra túlmunkára kötelezheti, azaz a szakszervezet hajlandó elfogadni, hogy éves szinten akár 300 óránál is több túlmunkára legyen a dolgozó kötelezve, de a 400 óra túlmunkát nem akarják elfogadni.

A szakszervezeti vezető kiemelte, csak akkor lesznek elégedettek a hétfői tárgyaláson, ha addigra a javaslatot benyújtó fideszes országgyűlési képviselők visszalépnek eredeti tervüktől és nem három évre akarják emelni a maximális munkaidőkeretet. A MaSzSznak ez a tárgyalások sarkallatos pontja, számukra a 3 éves munkaidőkeret elfogadhatatlan - mondta Kordás László.

Csak a dolgozó beleegyezésével

Közben Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón közölte: csak a munkavállaló beleegyezésével lehet a 400 órára növelt túlórát kihasználni, a kormány csak ilyen értelmű módosító javaslatot tud támogatni. A jelenleg hatályos időkereteket csak az alkalmazott egyetértésével lehetne meghosszabbítani, a kormány szerint ezt a jogszabályok biztosítják - írja az mfor.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG