1p
A minisztérium az elégséges szolgáltatásról tárgyalna az érdekvédőkkel, a szakszervezet szerint viszont már egyeztettek a fenntartóval. Napok múlva kezdődhet a pedagógusok gördülő sztrájkja, amelyhez - az érdekvédők szerint - országszerte csatlakoznak iskolák.

Tárgyalást kezdeményez az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a még elégséges szolgáltatásokról a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) a jövő hétre meghirdetett pedagógussztrájk előtt.

A tárca köznevelésért felelős államtitkársága közleménye szerint felvették a kapcsolatot a szakszervezet elnökével annak érdekében, hogy a sztrájktörvénynek megfelelően kezdjenek tárgyalásokat, és lehetőség szerint jussanak megállapodásra a még elégséges szolgáltatásokról.

A minisztérium álláspontja szerint a pedagógusok érdeke az, hogy minél előbb megismerhessék a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit. A közleményben úgy fogalmaztak: a kormány alapvetőnek tartja azt, hogy "egy esetleges sztrájk idején" a pedagógusok tisztában legyenek azzal, milyen feladat ellátására kötelezhetők, a tanulók pedig azzal, hogy milyen ellátásban kell részesülniük. Az államtitkárság szerint a még elégséges szolgáltatásokról eddig meg sem kezdődtek a tárgyalások.

Hétfőn már kezdhetik a sztrájkot

A PDSZ elnöke múlt pénteken jelentette be, hogy a március 18-ai héten kezdődik a sztrájk a közoktatásban, a kezdőnapot azonban nem jelölte meg. Mendrey László akkor kiemelte: gördülő sztrájkot tartanak, ami azt jelenti, hogy országszerte különböző helyeken kezdik meg a munkabeszüntetést, amelyhez csatlakozhatnak újabb és újabb iskolák.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerint nem tárgyaltak a PDSZ-szel a még elégséges szolgáltatásról és annak mértékéről, és nem is állapodtak meg arról. Mint közleményükben írták, a sztrájkban részt vevők személy- és vagyonvédelmének ügyében kereste meg őket egyeztetés céljából a szakszervezet.

Az érdekvédők elnöke szerint március 4-én egyeztettek az intézményfenntartó képviselőjével a sztrájk idején szükséges személy- és vagyonbiztonság, valamint a tanulók felügyeletének kérdéseiről. Mendrey László szerint ez a tárgykör foglalja magában az úgynevezett elégséges szolgáltatás témakörét.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG