Bakó Attila és Horváth Róbert is távozik az Állami Autópályakezelő (ÁAK) Zrt. éléről, a vezér és az üzemeltetési igazgató távozása mögött a botrányos útdíjrendszer állhat. A tesztüzem nélkül a hónap elején elindult rendszer recseg-ropog, a fuvarozók körében egyre nagyobb az elégedetlenség - írja az Index. A portál értesülését az ÁAK is megerősítette, a döntést a tulajdonos MFB hozta meg, a két vezető péntek óta már nem dolgozik az autópálya-kezelőnél.
A használatarányos útdíjrendszer bevezetése már a kezdetektől kudarcok sorozata jellemezte, az első Széll Kálmán-terv szerint már bő egy éve működnie kellene, a tempót tavaly év végén gyorsították fel, tulajdonképpen tesztüzem nélkül rajtolt el élesben az e-útdíj rendszere júliusban. Meg is lett az eredménye: leállás és egy rakat hiba, a fuvarozók nem győznek panaszkodni, az érdekvédő szervezetek szerint pedig még mindig nem késő csúsztatni az éles üzemmenetet és pár hétig tesztelni a rendszert.
A fejlesztési tárca - akihez a projekt tartozik - eddig nem akarta elismerni a kudarcot, az ÁAK is próbált eddig úgy csinálni, mintha minden tökéletes lenne: szerintük például az első nap fennakadásai csak a fuvarozók egy százalékát érintették, és a rendszert informatikai támadás miatt kellett egy időre leállítani.
Egy sokat látott topmenedzser is belebukott volna
Menesztésük burkolt beismerése annak, hogy az e-útdíj bevezetése nem sikerült, kudarc. Állami cégvezetőket rég vontak ilyen formában felelősségre, de látva a fuvarozók nem csillapodó felháborodását, ez nem is csoda.
A két menesztett vezetőnek nem volt egyszerű dolga, a kormány ugyanis ragaszkodott az e-útdíj rendszerének július elsejei rajtjához, főleg azért, mert az ebből származó bevételeket már betervezték a költségvetésbe. Nem feltétlenül lett volna gond a júliusi indulással, de az állami tender győztese, máig nem teljesen tisztázott okokra hivatkozva, visszalépett a rendszer kiépítésétől az év elején, az állam pedig ezután jobbnak látta, ha újabb pályázat helyett inkább maga veszi át az irányítást. Egy újabb pályázatra amúgy lettek volna jelentkezők, de valószínűleg elhúzódott volna a procedúra és júliusban nem indulhatott volna el a rendszer. Az állam végül a fapados megoldást választotta, ez lett a végeredménye. Teszt üzemmód nélkül a sikeres rajt eleve halálra volt ítélve.
Rég láttunk ilyet: egy állami cég alaposan elszúr valamit, a vezetőit pedig kirakják. Tesztüzemmód nélkül a kudarc kódolva volt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
19 perce
-
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
38 perce
-
Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
körülbelül 1 órája
-
Meglepő, hogy miben léptek előre nagyot a magyar parlamenti képviselők
körülbelül 1 órája
-
Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
2 órája
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2 órája
-
Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
2 órája
Mfor.hu Top24
- Kemény dolgokat mondott Zelenszkij a háború állásáról és a béke esélyeiről
- Rossz hírt kapott Putyin, dugába dől az ukrajnai offenzíva?
- Elszakadt a cérna Karácsony Gergelynél: az Európai Bizottsághoz fordul
- Hamarosan fontos levél tűnhet fel a postaládában
- Különös anomáliákra bukkantak az Orbán-Magyar párharc esélyeivel kapcsolatban
- Könnyű álmot ígér a forint
- Tulajdonosváltás az egyik internetes portálnál
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier
Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Makro / Külgazdaság
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
19 perce
Makro / Külgazdaság
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
38 perce
Közérdekű
Meglepő, hogy miben léptek előre nagyot a magyar parlamenti képviselők
Méghozzá több mint 50 százalékos mértékben.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
-
Szigorúbb szabályok jönnek a kávépiacon
08:09
-
Szépművészeti Múzeum 120: nagyszabású Gauguin- és Vasarely-kiállítással ünnepel az intézmény
08:07
-
Érkezik az új digitális autóbérlési platform
08:02
-
Japán idegenforgalma befékez: drasztikus lépések a tömegturizmus ellen
08:02
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
2026. február 4. 11:41
-
Szijjártó Péter messzire ment, hogy átadjon egy magyar hitelből épült beruházást
2026. február 4. 10:11
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
2026. február 4. 13:03
-
Elképesztő: Epstein kezelhette Putyin vagyonának egy részét?
2026. február 4. 13:55

