2p
Az MSZP-nek és a DK-nak is jogi képviseletet adó Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi képviselőt költségvetési csalással gyanúsítják.
Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi frakcióvezetője (Kép forrása: MTI Fotó, Büki László)

Őrizetbe vette a csongrádi NAV bűnügyi igazgatósága az MSZP-nek és a DK-nak is jogi képviseletet adó Czeglédy Csaba baloldali politikust, ügyvédet – értesült a PestiSrácok.hu.

A PestiSrácok.hu úgy tudja, a Csongrád Megyei NAV Bűnügyi Igazgatósának nyomozói öt helyszínen tartottak házkutatást és hat embert őrizetbe vettek, majd költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A gyanú szerint a tettesek Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során követhették el a csalást.

Az MSZP felfüggesztette a szerződéseket az irodával

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje felkérte a párt etikai bizottságát, hogy vizsgálja ki a költségvetési csalás miatt őrizetbe vett Czeglédy ügyét.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az MTI-nek küldött közleményében azt írta: Czeglédy Csaba ügyvéd, szocialista politikus őrizetbe került, és "amennyiben ez is egy a korábbi évek és a közelmúlt politikailag megrendelt rendőrségi akciói közül, akkor azoknak kell felelniük, akik ebben részt vettek".

"De amíg ez kiderül, felkérem az MSZP Etikai Bizottságát, hogy vizsgálja ki az ügyet. A párt vezetését pedig arra kérem, hogy függessze fel az ügyvédi irodával kötött keretszerződését, amíg az ügy nem rendeződik".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG