A magyar építőipar 2006-tól 2013 elejéig elveszítette piacának 45 százalékát, s bár az idén az alacsony bázishoz képest akár 10 százalékos is lehet a növekedés, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint a szakma még nem lehet bizonyos abban, hogyan folytatódik a bővülés.
Tolnay Tibor elmondta: az építőipar 2006-ban még 2 360 milliárd forintnyi értéket állított elő, ez a múlt évben már csak 1616 milliárd forint volt. A bruttó hazai termékhez (GDP) mérten 5,1 százalékról 3,7 százalékra esett a teljesítmény. Tolnay Tibor szerint az ágazatban foglalkoztatottak száma ugyanakkor a 8,2 százalékos arányról 6,3 százalékra csökkent nemzetgazdasági szinten.
Csak néhány területről rendelhetnek
A elnök szerint az idei növekedést az magyarázza, hogy a most záruló uniós költségvetési időszak utolsó évében a felhalmozódott források több építést generáltak. Ezek zöme azonban infrastrukturális jellegű, és kevésbé érinti az épületeket létrehozó magasépítést.
A kormány a következő, 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakra 7500 milliárd forint támogatással számol, amelynek 60 százalékát szándékozik gazdaságfejlesztésre fordítani. Hogy ebből mennyi lesz az építés, azt Tolnay Tibor szerint ma még becsülni sem lehet. Úgy vélte, jövőre a magánszférából a gépipar, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és az idegenforgalom megrendeléseire számíthat az ágazat. Nem vigasztaló, de az európai prognózis szerint is csak 1-2 százalékkal nő az építőipar a következő három évben - tette hozzá.
Az elnök elmondta, hogy az építőipart is érinti a tervezett duális szakképzés, amelynek keretében a szakmunkástanulókat a gyakorlati ismeretekre a munkahelyeken képezik ki. Szerinte ez csak látszólag új, hiszen a korábbi rendszerben a nagyvállalatok működtettek tanműhelyeket, s például a harmadikos kőművesek már brigádban dolgoztak. Ma azonban a tipikus fővállalkozó cég egyáltalán nem foglalkoztat fizikai munkásokat, a tényleges építést alvállalkozók végzik. Így a fővállalkozó eleve alkalmatlan a képzésre, az alvállalkozók pedig általában kisebb társaságok, amelyeknek sem pénzük, sem apparátusuk nincs erre.
Tolnay Tibor a legfőbb problémának a rendelkezésre álló képzett munkaerő szempontjából azt tartja, hogy aki keresett szakmával rendelkezett és mobil volt, az már egyéni munkavállalóként elhagyta az országot. Ha most varázsütésre beütne az építőipari konjunktúra, nem lenne kivel építkezni - szögezte le.
Nem csak a paneleket kellene rendbe hozni
Az elnök szerint az építőipari export előtt több akadály is van, részint a tevékenység sajátossága miatt, hiszen az épületet a helyszínen kell felépíteni. A helyi viszonyok ismeretének hiánya, az ottani bér- és egyéb előírások gyorsan elviszik a remélt hasznot. Európán kívül pedig - például Észak-Afrikában - az ázsiai munkaerő a jellemző, azt megszerezni, majd velük minőségi munkát végeztetni annyi tanulópénzbe kerül, amennyit egy magyar cég nem tud megengedni magának - mondta.
A szakma üdvözli a nemrég bejelentett 500 milliárd forintos panelfelújítási programot, de Tolnay Tibor szerint ennél mennyiségben és energiamegtakarításban többet jelentene a családi házak rendbehozatala. Különösen előnyös lenne, ha a kis- és mikrovállalkozások itt juthatnának munkához.
Tervezőirodák húzhatják le a rolót
Az MNB növekedési hitelprogramját az ÉVOSZ elnöke valóban kedvezőnek nevezte, de megjegyezte, hogy sok építőipari cég nem tudja felvenni a hitelt, hiszen nincs megrendelése.
Tolnay Tibor kitért a kormány októberi határozatára, amely kizárólag azokat a mérnököket engedné a komolyabb uniós beruházások közelébe, akik egy állami szervezetbe tömörülnének. Jelezte: az építőipari szakmai szervezet a Magyar Mérnöki Kamarával és más társszervezetekkel is próbált választ kapni ennek az indokára, eddig hasztalanul. Mint mondta, ha az állam alapít tervezőcégeket, és csak velük dolgoztat, akkor a piacon tevékenykedő tervező cégek lehúzhatják a rolót.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
40 perce
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
körülbelül 1 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
2 órája
-
Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
2 órája
-
Felemás hangulatban szédelegnek a budapesti befektetők
3 órája
-
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
3 órája
- Meghagyja-e a Tisza-kormány a bölcsődei díjak állami támogatását? Itt a válasz!
- Elképesztő fokozatra kapcsolt az út- és vasútépítés, de ez sem menti meg a magyar építőipart
- Megtámadták a Fradi szurkolóit, Orbán Anita is reagált
- Felügyelet mellett sem ihatnának a tinik Németországban
- Szépen menetelt reggel óta a forint felfelé
- Ismét a Paris Saint-Germain nyerte az Európai Szuperkupát
- Már Szegeden is 210 ezer havonta egy albérlet
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- „Kevésen múlt a katasztrófa” – szintet léphetett az orosz hibrid hadviselés 2026. augusztus 7. 05:51
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
A zene mindenkié: Keszthely belvárosát utcazenészek lepik el
12:44
-
Lángok Tapolca határában – egy időre a strandot is ki kellett üríteni
09:32
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Ismét fájdalmas csapásokat vitt be Ukrajna Oroszországban
2026. augusztus 13. 13:51
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. 


