2p
Egy új informatikai rendszernek köszönhetően felgyorsul a rezidensek ösztöndíjának kifizetése - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár.

Mészáros János elmondta, május 1-jétől egy elektronikus felületen lejelenthetik a rezidensek az adott hónap képzési tervét és teljesítését, majd ez alapján kapják meg a következő hónapban az ösztöndíjukat. A helyettes államtitkár hozzátette: ezzel jelentősen felgyorsul a korábban 3-6 hónapot is csúszó ösztöndíjak kifizetése - írja az MTI.

Jelezte, az eddigi jelentési rendszer körülményes volt, a kórházban eltöltött képzési időt igazoltatni kellett az egyetemmel, a kórházzal és az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENKK), majd ezek után fizették ki az ösztöndíjat.

Az ellenőrzés marad

Ellenőrzés továbbra is lesz - ezt már Páva Hanna, az ENKK elnöke mondta a sajtótájékoztatón, hozzátéve azonban, hogy a jelentés elkészítése alapvetően önbevallás alapján történik.

Az ENKK minden rezidensi ösztöndíjban résztvevőt értesített az új elektronikai lehetőségről, amelyben a szakorvosjelölt egy egyedi azonosítót kap.

Páva Hanna ugyanakkor hangsúlyozta: azt, hogy valóban eltöltötte-e a megfelelő időt a rezidens az adott kórházban, utólag ellenőrizni fogják és az adatokat összevetik a képzőhelytől kapott adatokkal. Ha eltérés mutatkozik, a kifizetett ösztöndíjból a nem jogos részt vissza kell fizetnie a rezidensnek.

A rendszerbe a jelentkezés opcionális, nem automatikus, azt az adott szakorvosjelöltnek kérnie kell, de dönthet úgy is, hogy a hagyományos, "régi" rendszerben szeretné képzési idejét jelenteni - tette hozzá az ENKK elnöke.

Címkék: Karrier

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG