A kedden Párizsban bejelentett döntés annak a két évre tervezett 200 millió eurós megtakarítási csomagnak a része, amelyet decemberben hozott nyilvánosságra a francia élelmiszeripari társaság.
A leépítés - amelyről kedden kezdődtek meg az egyeztetések a szakszervezetekkel - az európai fogyasztáscsökkentés következménye, és elsősorban a belső mobilizációt és az önkéntes távozásokat fogja előnyben részesíteni - olvasható a Danone közleményében. Gyárbezárásokat továbbra sem terveznek.
A csoport azt nem közölte, hogy pontosan hol és hány munkahely szűnik meg, de jelezte: a leépítés 26 országot érint. A vezetői pozíciók száma a felére fog csökkenni azzal, hogy átszervezik a több ország irányítását ellátó igazgatóságokat. A francia szakszervezetek értesülése szerint 236 munkahely fog megszűnni Franciaországban.
Az átszervezés elsődleges célja a lassuló európai eladások újraindítása, azok ugyanis tavaly 3 százalékkal csökkentek. Az Európán kívüli eladások, amely a cég forgalmának hatvan százalékát biztosítják, viszont tíz százalékkal növekedtek 2012-ben. Ezzel tavaly a Danone rekordbevételt ért el, és történetében először átlépte a 20 milliárd eurós küszöböt. A teljes 2012-es forgalom 20,86 milliárd euróra rúgott, a nettó nyereség pedig 1,81 milliárd eurón stabilizálódott, de a működési nyereségráta 50 bázisponttal csökkent. A Danone világszerte 102 ezer embert foglalkoztat, 27 ezret Európában.
Mintegy kilencszáz menedzseri és adminisztratív munkahelyet szüntet meg 2014-ig a Danone-csoport, azaz európai középvezetői létszámának 10 százalékát leépíti.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A tettlegesség és a fikció két teljesen különböző dolog – az utca embere Bindzsisztánról
7 órája
-
A Hamász kijelentette, csak akkor fog leszerelni, ha létrejön a független palesztin állam
7 órája
-
Ezzel válaszolna Putyin, ha nagyhatótávolságú rakétákkal lőnék Oroszországot
8 órája
-
„Jogtalan” a fapados légitársaságok kézipoggyászdíja — perre mentek a német fogyasztóvédők
9 órája
-
Az angliai várólisták betegeinek fele semmilyen ellátást sem kap – csak vár
9 órája
-
Ukrajna dróncsapást mért a rjazanyi orosz olajfinomítóra
10 órája
-
The Guardian: Izrael okozta a gázai éhínséget
10 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Viktor a korrupcióról, Azahriah-ról és az egészségügyről beszélt
- Atomtengeralattjárókkal válaszol Trump a volt orosz elnök szavaira
- Így hangolják össze a különböző lakástámogatásokat
- Jelentősen csökken a sör iránti kereslet Magyarországon
- Magyar Péter kilenc kérdést intézett Orbán Viktorhoz
- Az ÁSZ vizsgálat mindent rendben talált a kormánypártok gazdálkodásában
- Budapest nem is drága – ha innen nézzük
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier
Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier
Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier
Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier
Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Heti top
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
- Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány 2025. július 27. 16:10
- Magyarországon „érezhetően nagyobb a jólét, mint Németországban”, mondta egy német politikus Budapesten 2025. július 31. 07:09
- Van, aki lehetőséget lát Ukrajna felrobbantott víztározójában 2025. július 27. 05:57
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Átlépett egy határt a forint 2025. július 14. 18:38
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
A Hamász kijelentette, csak akkor fog leszerelni, ha létrejön a független palesztin állam
Addig nem mond le a fegyveres ellenállásról.
7 órája
Vállalat
„Jogtalan” a fapados légitársaságok kézipoggyászdíja — perre mentek a német fogyasztóvédők
A kézicsomagok miatt nem teljes a díjtétel – állítják.
9 órája
Nemzetközi
Az angliai várólisták betegeinek fele semmilyen ellátást sem kap – csak vár
Hárommillió páciens vár első szakorvosi vizsgálatra az NHS-nél.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Kilőtt az informatikusok fizetése
16:04
-
A csalóknak már nem a bankkártyák a kedvencei, az online bankokban elkövetett sikeres visszaélések száma rekordot döntött
15:03
-
Itt a teljes kínálata a lakástámogatásoknak a várható változásokkal
11:11
-
Hódítanak a kvantumszámítógépek
11:11
-
A Ryanair, az EasyJet és a Wizz Air bújtatott áremelése
10:10
Turizmus Online cikkei
-
TRIBE: formabontó dizájnhotelek Európa új pontjain
13:01
-
Mozart városa – ahol ma mindenki őt ünnepli, de egykor elzavarták onnan
11:11
-
Török turisztikai számok az idei első félévről
17:05
-
Egy méltatlanul mellőzött kistestvér: átadták a felújított Dandár fürdőt
13:01
-
Wizz Air: járatindítás Torinóba
11:11
A vidék hírei
-
Tüntetést tartott Hadházy Ákos Hatvanpusztán – a rendőrség megtiltotta az emelőkosár használatát
17:26
-
Mezőkeresztes visszavonta az önazonossági rendeletét, pedig elsők voltak a bevezetésében
11:49
-
Mozgalmas augusztus vár a Dobó István Vármúzeumban – irodalom, történelem és családi élmények a középpontban
09:52
-
Sior: rajzok haza 15.
09:35
-
Orbán Viktor interjút ad Dopeman műsorában, a rapper már a Digitális Polgári Kör tagja, Magyar Péter a morális fölényről kérdez
08:26
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Ezzel válaszolna Putyin, ha nagyhatótávolságú rakétákkal lőnék Oroszországot
2025. augusztus 2. 16:04
-
Láthatatlan, de kemény választ adott Trump a volt orosz elnök szavaira
2025. augusztus 2. 09:31
-
Indiára nem hat Trump fenyegetése
2025. augusztus 2. 12:01
-
Kármentés majd katasztrófa az EU-Trump megállapodás
2025. augusztus 2. 10:02
-
Ukrajna dróncsapást mért a rjazanyi orosz olajfinomítóra
2025. augusztus 2. 14:31
