Hirdetés

Kiszivárgott: tényleg 9 ezer embert rúg ki a kormány – mi lesz velük?

2018. október 17., 12:09

Többpontos intézkedéscsomagot tartalmaz az a kormányzati előterjesztés, amely 9 ezer, államigazgatásból elküldött dolgozó újbóli elhelyezkedését segíti.

Ahogy arról korábban már több sajtóinformáció is megjelent, 9-10 ezer főt  terveznek elbocsátani a közigazgatásból.

Most az Index birtokába jutott az a kormányzati előterjesztés, amely a kirúgni tervezett munkavállalók újbóli elhelyezkedését segítő intézkedéscsomagot tartalmazza. A portál cikke szerint az október 3-i dátummal ellátott előjegyzésen az áll, a javaslatot a kormány még nem tárgyalta.

Hirdetés

Ötpontos javaslatcsomag

A Karrier Híd névre keresztelt program a leépítésben érintett 9 ezer munkavállaló további lehetőségeivel foglalkozik. Az első javaslat szerint az elbocsátottak újbóli alkalmazását szociális hozzájárulási adókedvezménnyel segítenék.

A második pont a Restart up, vagyis a segítségnyújtás saját vállalkozás indításához. Ebben maximum 500 tisztviselő lehet érintett a becslés szerint, az összesen biztosítandó költségvetési forrás pedig 2,28 milliárd forint.

A harmadik pont a közszféra hiányszakmái felé irányítás. Az Index cikke megjegyzi: ez praktikusan főleg a humánszolgáltatásokat jelenti, az előterjesztés is kiemeli a szociális ágazatot és az egészségügyet. Ezt alátámaszthatja a 24.hu korábbi információja, amely szerint az egészségügy és a szociális ágazat emberhiánnyal küzdő területeire is átcsoportosítanák az embereket.

A negyedik javaslat szerint képzésre, átképzésre lennének jogosultak az elbocsátottak, az ötödik pedig az ingyenes munkaerőpiaci szolgáltatások biztosítása.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Milliók emelkedtek ki a nyomorból - visszatért a múlt baljós árnyéka

Milliók emelkedtek ki a nyomorból - visszatért a múlt baljós árnyéka

Az ázsiai nagyhatalom gazdasága óriásit fejlődött az elmúlt évtizedekben, ám tavaly hirtelen úgy belassult a növekedés, amilyenre közel harminc éve nem volt példa. A hosszú ideig tartó dübörgés annak volt köszönhető, hogy a kínai munkások egy része mert váltani, kockáztatni, és miután kaptak némi teret az államtól a szabad mozgásra, megcsinálták a szerencséjüket: szalagmunkásból gyárigazgatókká váltak.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX40963.71+0.17%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Brexitből?