2p
Rossz volt a munkaszervezés.

Emiatt maradt ki szerdán négy elővárosi vonat Budapest és Pécel között, nem pedig a mozdonyvezetők hiánya miatt - cáfolta a sajtóban megjelent híreket a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója.

Jól keresnek

A hvg.hu írt arról szerda este a Közlekedő Tömeg Egyesületre hivatkozva, hogy több száz utas csak fél órás késéssel tudott elérni úti céljához amiatt, mert egyetlen nap alatt négy elővárosi vonatot sem tudott elindítani a MÁV.

Loppert Dániel hangsúlyozta, hogy nincs hiány mozdonyvezetőkből, az a legjobban kereső állás a vasúttársaságnál, átlagosan bruttó 650 ezer forint a fizetésük, egyes mozdonyvezetők bére pedig meghaladja a bruttó egymillió forintot. Tavaly júniusban 1180 betöltetlen pozíció volt a vasúttársaságnál, amely idén júniusra 1073-ra, mintegy 10 százalékkal csökkent. Álláspontja szerint ez nem akkora hiány, amely hatással van a működésre. A teljes cégcsoport 38 ezer munkavállalójához képest 2,5 százalékot tesz ki, amelyet többletmunkával, illetve munkaszervezéssel könnyen át lehet hidalni.

A kommunikációs igazgató elmondta, hogy egyre kevesebb pénztárosra van szükség az utasok jegyvásárlási szokásainak változása miatt, egyre többen vesznek MÁV alkalmazáson vagy interneten jegyeket. A jegypénztárokat fokozatosan kivezetik, illetve azokat utascentrummá szervezik át. A jegyvizsgálóknál a betöltetlen pozíciókat munkaszervezéssel oldja meg a vasúttársaság.

A menetrend betartásához tárgyi feltételek is hiányoznak. A Cegléd-Szolnok vonalon a járatkimaradások jelentős része abból adódik, hogy a mozdonyok átlagéletkora 40 év. Ezen jelentősen javít majd a jövőre érkező 19 darab KISS motorvonat.

Címkék: Karrier MÁV Vonat
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG