2p
13 év után hagyja ott a pénzintézetet az Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztjáért.
Patai Mihály és Matolcsy György (Fotó: MTI / Kovács Attila)

Tóth Balázst nevezték ki az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára a távozó Patai Mihály helyett - közölte az UniCredit Bank.

Patai Mihály, a jelenlegi elnök-vezérigazgató 13 év után hagyja el az UniCredit Bank Hungary Zrt.-t, és a Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztját tölti majd be. Patai Mihály az elmúlt 13 év alatt  sikeresen vezette az UniCredit Bank Hungaryt, neki köszönhető, hogy a bank folyamatosan nőtt, és meg tudta erősíteni Magyarország gazdasági fejlődésében betöltött vezető szerepét.

Tóth Balázs jelenleg a bank igazgatóságának tagja és a vállalati, befektetési banki és privátbanki divízió vezetője; új pozícióját hivatalosan kinevezésének felügyeleti engedélyezése után foglalja el.

Tóth Balázs 1990-ben kezdte pályafutását a Magyar Külkereskedelmi Banknál Budapesten mint vállalati ügyfélmenedzser, majd 1995-ben csatlakozott a Bank Austria Creditanstalt Rt.-hez vállalati ügyfélmenedzserként, 1997-ben pedig a vállalati ügyfelekért felelős osztályvezető lett. Az új elnök-vezérigazgató 2000-ben Bécsben folytatta karrierjét a Bank Austriánál, a nemzetközi hitelosztályon a közép-kelet-európai régión belüli hitelezésért volt felelős. Ezután 2006-ban visszatért az UniCredit Bank Hungaryhez, 2008-ban az igazgatóság tagjává, 2017 márciusában pedig a vállalati, befektetési banki és privátbanki divízió vezetőjévé nevezték ki.

Ahogy arról korábban írtunk, Patai személyét nem csak szakmai alapon kötik a regnáló jegybankelnökhöz, Matolcsy Györgyhöz. Az időközben megszüntetett Népszabadság hozta hírbe azzal, hogy Matolcsy a Bankszövetség első emberének lakását használja a Várban. Ezt Patai cáfolta. Ugyanakkor maga sem tagadja, hogy régi ismeretség fűzi Matolcsyhoz.

Patai izgalmas időszakban kerül a jegybankhoz - a meghallgatása, bár törvényi kötelezettség, lényegében formaság, biztosra vehető a kinevezése -, amikor fordulat áll be a monetáris politikában, elkezdődik a nem konvencionális eszközök leépítése. Eddig laza monetáris politikát folytatott a jegybank, de az infláció emelkedése miatt szigorítania kell a feltételeken.

Patai nem csak az MNB alelnöke lesz, hanem a monetáris tanács tagja is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG