1p
Az Alkotmánybíróság döntése szerint alkotmányellenes a hallgatói szerződésre vonatkozó kormányrendelet. Az Ab formai okokra hivatkozva hozta meg döntését. Az Emmi a döntéssel kapcsolatban közölte, hogy módosítani fogják a felsőoktatásról szóló törvényt, valamint a hallgatói szerződést nem rendeletben, hanem törvényben fogják szabályozni.

Az Alkotmánybíróság keddi határozatában megállapította, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy rendeletben határozza meg az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát. Az Alkotmánybíróság ezért a felhatalmazó törvényi szabályt és az annak alapján alkotott kormányrendeletet megsemmisítette.

Alkotmánybíróság

A vitatott kormányrendelet részletesen rendelkezik a hallgatói szerződések tartalmáról, a felek jogairól és kötelezettségeiről, valamint a szerződés megsértésének következményeiről. A szabályozás szerint az ösztöndíjas hallgatók az oklevél megszerzését követően kötelesek húsz éven belül a tanulmányi idő kétszeresének megfelelő időtartamban hazai munkaviszonyt létesíteni és fenntartani.

Szerződésszegés esetén szép összeget kellene visszafizetni

Azok a teljes-, vagy részösztöndíjas hallgatók, akik szerződésszegést követnek el, vagyis végzést követő 20 évben nem hazai munkaviszonyban töltik el képzési idejük kétszeresét, akkor vissza kell fizetniük a rájuk fordított összeget az aktuális jegybanki alapkamat 3 százalékpontos értékével megnövelve. 2010-ben egy hallgatóra jutó átlagos éves költségvetési kiadás 972 ezer forint volt, természetesen ez csak az átlag, orvosi, fogorvosi képzés esetén ez az összeg jóval magasabbra rúg. Ezt az összeget ugyanakkor még meg kell szorozni a képzési évek számával valamint az alapkamat megnövelt értéke is rárakódik.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a hallgatói szerződések szabályozása közvetlen hatással van az érintett hallgatók felsőoktatásban való részvételhez fűződő jogára, és a felsőoktatás állami támogatásának is lényeges elemét jelenti. Másrészt a testület azt is kifejtette, hogy a hazai munkaviszonyra kötelezés közvetlenül érinti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot, ideértve a munkavállalók szabad mozgásához való jogot is. Minderre tekintettel az Alaptörvény szerint a hallgatói szerződésekre vonatkozó lényeges szabályokat törvényben kell meghatározni.

Rendelet helyett törvény lesz

Az Alkotmánybíróság döntése után az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közölte, hogy tiszteletben tartják az Ab döntését, miszerint nem rendeletben, hanem törvényben szükséges szabályozni a hallgatói szerződés tartalmát. A szaktárca közleményében kiemelte, hogy ennek megfelelően fogják módosítani a felsőoktatási törvényt - az eredeti célokat követve. Hozzátették: a hallagatói szerződés célja, hogy biztosítsa az adófizetők pénzéből folytatott tanulmányok megtérülését a társadalomnak.

Mindezen tényezőkből és a szaktárca közleményéből arra lehet következtetni, hogy mivel az Alkotmánybíróság csak a rendeletben történő szabályozást kifogásolta, a szaktárca pedig nem óhajt változtatni az eredeti céljain, a felsőoktatási törvény módosítása a hallgatói szerződés korábbi elemeit fogja tartalmazni, így tartalmi változás nem várható: marad a "röghöz kötés". Egyenlőre annyi biztos, hogy a hallgatói szerződés lényegi részeit szabályozó rendelet nem lép hatályba, többet akkor tudunk majd meg, ha a benyújtják a módosító javaslatokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG