3p
A helyi iparűzési adó alóli mentesség lehetősége és a praxisvásárlás könnyítése is szerepel a kormány által elfogadott alapellátási törvénytervezetben, amelyet a hét második felében nyújtanak be a parlamentnek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.

Nem lesz iparűzési adó?

Zombor Gábor közölte, a háziorvosok régi kérését teljesíti a törvényalkotó azzal, hogy az önkormányzatokra bízza, kivetik-e a helyi iparűzési adót a praxisokra, amelyek döntően közszolgálatot végeznek az egészségbiztosító által fizetett forrásokból.

Úgy fogalmazott, a javaslatban olyan megoldás született, amely elfogadható mind a háziorvosok, mind az önkormányzatok számára, és hozzátette: eddig lehetőségük sem volt a települési önkormányzatoknak arra, hogy lemondjanak ennek az adónemnek a beszedéséről a háziorvosoktól. Zombor Gábor úgy gondolja, az önkormányzatok a jövőben nem fogják kivetni a helyi iparűzési adót a praxisokra.

Könnyebb lesz a praxisvásárlás

Az államtitkár az alapellátási törvénnyel kapcsolatban beszélt arról is, hogy kedvezményes hitelkonstrukciót ad a kormány a praxisváltáshoz, így az adott háziorvos a bevételét fordíthatja praxisvásárlásra is. Továbbá lehetőség nyílik a jövőben arra, hogy ha a háziorvos további szakvizsgával rendelkezik, akkor az adott településen az egyéb szakvizsgával is fogadhasson beteget.    
Zombor Gábor elmondta még, a törvényjavaslat egyfajta garanciát biztosít arra nézve, hogy azok az önkormányzatok, amelyek védőnői szolgálatot tartanak fenn, az erre adott állami finanszírozást csak a meghatározott egészségügyi szolgáltatásra fordíthatják, és ezekkel a forrásokkal el kell tudniuk számolni.

Az egészségügyért felelős államtitkár jelezte, hogy a jövő évi költségvetési tervezetben is - hasonlóan az idei büdzséhez - tízmilliárd forinttal bővül az alapellátás finanszírozására rendelkezésre álló összeg, ami további 130 ezer forint bevételt eredményezhet praxisonként.

Hamarabb kapnak túlórapénzt a dolgozók

Más témát érintve Zombor Gábor beszélt arról is: az ágazati képviselőkkel folytatott hétfői egyeztetésen megállapodtak, hogy a korábbi hat hónap helyett három hónapra csökken a túlóradíjak kifizetésének időszaka.

Elmondta továbbá, hogy jövőre a korábban elindított bérkiegészítési program bekerül az alapilletménybe, ezáltal a mozgóbérek (készenléti, ügyeleti és túlóradíjak) is emelkednek. Ez 13 milliárd forintos pluszforrást jelent a jövő évi büdzsében, valamint 2,5 milliárd forint áll jövőre rendelkezésre a rezidensprogramból kikerülő fiatal orvosok bérének szinten tartására.

Zombor Gábor közölte, folytatódnak a tárgyalások a kórházak által működtetett nővérszállók felújításáról és arról, hogy a kifutó projektekből megmaradó pénzeket - nagyjából hárommilliárd forintot - ápolási eszközök vásárlására fordíthassa az állam.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG