1p
A szakértő szerint el lehetne téríteni egy Föld felé tartó kisbolygót - bár jó sok időbe telne.
A NASA képén jól látszik, hogy most azért messze vagyunk a veszélytől. Forrás: NASA/JPL-Caltech

Sárneczky Krisztián csillagász az M1-en azért az is hozzátette: jelenleg nincs olyan kisbolygó, ami a Föld felé tartana. Mindenesetre az idő fontos szempont: évtizedekkel a várható becsapódás előtt el kellene kezdeni letolni a pályájáról az égitestet, ugyanis nehéz lenne elmozdítani.

Sárneczky Krisztiánt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy hétmillió kilométeres "biztonságos távolságban" haladt el a Föld mellett pénteken a Florence nevű aszteroida, amelynek 4,35 kilométeres átlagos átmérője nagynak számít. 1981 óta ismert égitest ilyen közel még soha nem járt a Földhöz. Ennek köszönhetően, az eddigiekkel ellentétben most nemcsak fotókat lehet készíteni a Florence-ről, hanem radarméréseknek is alávethető az aszteroida, így láthatóvá válik a felszíne.

Bár a Florence sebessége kissé nagyobb, mint a Földé, mivel körülbelül ugyanabban az irányban halad, még egy hét múlva is viszonylag könnyen meg lehet majd figyelni. Ehhez érdemes felkeresni egy csillagvizsgálót - jegyezte meg Sárneczky Krisztián.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:20
Lemond az ügyészségről, és otthagyja a szervezetet Nagy Gábor Bálint, aki júliusban mondott le a legfőbb ügyészi posztról.
Közérdekű A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:17
Magyar Péter a kép tanúsága szerint Ryanair-géppel utazik Brüsszelbe, az európai uniós és tagállami vezetők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójára.
Közérdekű Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:17
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.
Közérdekű Karácsony Gergely nem kertelt, elmondta, mit gondol a budapesti olimpiáról
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:10
Karácsony Gergely szerdán közzétett videójában arról beszélt, hogy nyitott egy budapesti olimpia megrendezésére, amennyiben az a városfejlesztést szolgálja és nyereséges tud lenni, emellett a fővárosi közbiztonság javítását sürgette.
Közérdekű Fordulat a távozó Tótth András ügyében, ezért mondott le a Tisza-kormány államtitkára?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:59
Tótth András megbizatása a miniszterelnök javaslatára október 13-i hatállyal megszűnt.
Közérdekű Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:46
Személyes okok miatt távozik Tótth András.
Közérdekű Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere, a Fidesz visszaszólt
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 17:18
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, illetve Varga-Bajusz Veronika államtitkár letartóztatását is helybenhagyta a törvényszék.
Közérdekű Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:27
Örülhet a Tisza-kormány is, hogy néhány hónap alatt elérték ezt az egyébként már évek óta húzódó eljárás keretében.
Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
Közérdekű Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:09
Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG