2p
A novemberben induló felújításának előkészítése miatt változik a forgalmi rend a Nyugati téren és a Népligetnél.
A 3-as vonalon közlekedő felújított metrószerelvények. (Kép forrása: MTI Fotó, Balogh Zoltán)

Vasárnaptól a Nyugati téren nem lehet balra kanyarodni a Bajcsy-Zsilinszky útról a Nagykörútra és a Nagykörútról a Bajcsy-Zsilinszky útra sem. A Nyugati téren azért vezetik be a korlátozást, mert a metrópótló autóbuszok nem a felüljárón, hanem azzal párhuzamosan, a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekednek majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Új csomópont

Egy szakaszon a buszok az Üllői út helyett a Népligeten keresztül járnak, ezért az Üllői út és a Borbás Vince sétány találkozásánál új jelzőlámpás csomópontot építenek ki, a Hazslinszky Frigyes sétánynál pedig új gyalogátkelőhelyek épülnek.  Ezek a változások a metróvonal északi szakasza felújításának teljes ideje alatt, várhatóan egy évig érvényben lesznek.

Pótló

A metrópótló buszok a megállókhoz legközelebbi, más buszok által használt megállókban állnak majd meg. Most vasárnap üzemkezdettől körülbelül reggel 8 óráig az 3-as metró egyáltalán nem jár majd, pótlóbusz viszi az utasokat a teljes vonalon.

Forgalomkorlátozás

A 3-as metró északi szakaszának felújítási munkálatai november elején indulnak és várhatóan egy évig tartanak. Ebben az időszakban a 3-as metró a reggeli üzemkezdettől estig a Lehel térig közlekedik, esténként és hétvégén pedig a teljes vonalon pótlóbusz szállítja az utasokat.

A metrófelújítás idején közúti forgalomkorlátozásokra is számítani kell az Árpád úton, a Váci út Árpád út és Lehel tér közötti szakaszán, a Lehel téren, és több helyen kanyarodási lehetőségek szűnnek meg. Az Árpád úton szakaszosan, a Váci út érintett szakaszán pedig végig buszsávokat jelölnek ki mindkét irányba, a gépkocsival közlekedők ezért az eddigi irányonként három sáv helyett csak kettőt vehetnek igénybe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 16:26
Videós bejelentést tett a kormányfő a saját közösségi oldalán. 
Közérdekű Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:53
A tönk szélén a dunakanyar népszerű községe.
Közérdekű Ezért ünnepelt együtt Magyar Péter kormánya több tagjával
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 11:16
Egy kerek évfordulónak is köze volt a nagyszabású eseményhez, melyen a Magyar-kormányból többen is jelen voltak.
Közérdekű Megmutatta: Magyar Péter most levegőből lőtt képsorokkal pörkölt oda – Frissítve
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 08:32
Nem akárki villáját mutatta be a feltöltött videójában.
Közérdekű Megjelent a menetrend az ügynökakták megnyitásáról
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:50
A Magyar Közlönyben megjelent az ügynökaktákról szóló kormányhatározat.
Közérdekű Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:15
A Fidesz peremszavazói hamar kiábrándultak a választási sokk után, mostanra stabilizálódott a tábor. A Tisza még így is brutális fölényben van a 21 Kutatóközpont felmérése szerint.
Közérdekű Máris itt az újabb továbbjutó a világbajnokságon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:17
A svájci labdarúgó-válogatott magabiztos játékkal 2-0-ra legyőzte Algériát a világbajnokság nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett csütörtöki mérkőzésén Vancouverben.
Közérdekű Búcsúzott a vb-től a horvátok legendája, magabiztos spanyol továbbjutás
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:33
Spanyolország és Portugália továbbjutott a legjobb 16 csapat közé a labdarúgó világbajnokságon, míg Ausztria és Horvátország búcsúzott a tornától. Utolsó vb-meccsét játszotta le a horvát válogatott 40 éves, aranylabdás legendája, Luka Modrić.
Közérdekű Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:24
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG