3p
Hosszú Katinka megállíthatatlan, ahogy egyelőre Michael Phelps is annak tűnik. Kenderesi Tamás csodásat úszott és párbajtőrben is szereztünk egy ezüstöt.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Hosszú ezúttal a 200 méteres vegyesúszás döntőjében úszott hatalmasat, ezzel 3. aranyérmét szerezte a riói olimpián - erre legutóbb Egerszegi Krisztina volt képes a magyar sportolók közül. Még egy számban áll rajtkőre az Iron Lady: a 200 hát nem a legnagyobb erőssége, de előzetesen azt nyilatkozta: segíthet, hogy ez az utolsó versenyszáma, már csak erre kell koncentrálnia.

A férfiaknál 200 pillangóban rendkívül izgalmasnak ígérkezett a döntő, a legjobb idővel Kenderesi Tamás jutott döntőbe, mellette úszott az amerikai legenda Michael Phelps és Cseh László is, aki világcsúcsra készült az előzetes nyilatkozatok szerint. Phelps azonban verhetetlennek bizonyult, Kenderesi azonban szenzációs eredménnyel harmadik lett. Cseh Lászlónak kevésbé jött ki jól a verseny, a 7. helyen végzett. (Phelpsnek egyébként ez volt a 20. olimpiai aranyérme - nem ez a hihetetlen, hanem az, hogy egy jó félórával később megnyerte a 21.-et is váltóban.

Férfi párbajtőr egyéniben Imre Géza egészen a döntőig menetelt szerdán, ahol parádésan vívott, 14-9-re is vezetett a 15 találatig tartó küzdelemben, a végén azonban koreai ellenfele a sportágban ritkán látható feltámadást produkált, zsiórban 5 pontot szerzett, és így megnyerte a döntőt - a 41 éves Imre Géza pazar teljesítménye ezüstérmet ért.

A nap csalódását Gyurta Dániel hozta, az olimpiai címvédő 200 mellen nem jutott be még a középdöntőbe sem.

A vízilabdás lányok 13-11-re verték Kína válogatottját.

Ilyen táblázatot se sokat látni

A magyar csapat teljesítménye négy nap alatt káprázatos, 4 arany, 1 ezüst és 1 bronzéremnél járunk, ezzel az éremtáblázat 3. helyén állunk az Egyesült Államok és Kína után. A Bloomberg táblázatából azonban a lakosságszámhoz és az egy főre eső GDP-hez képest is figyelik az eredményt - érdemes rápillantani:

Forrás: Bloomberg

A keddi eredmények az MTI összefoglalása szerint:

CSELGÁNCS
férfi 81 kg: Csoknyai László helyezetlenül zárt

EVEZÉS
férfi egypár, negyeddöntő: Pétervári-Molnár Bendegúz futamában 4., az alsóági középfutamba jutott
férfi kormányos nélküli kettes, középfutam: a Simon Béla, Juhász Adrián duó futamában 4., a B döntőbe jutott

SPORTLÖVÉSZET
női sportpisztoly: Csonka Zsófia 10., Tobai-Sike Renáta 16.

ÚSZÁS
női 200 m vegyes: Hosszú Katinka olimpiai bajnok
férfi 200 m pillangó: Kenderesi Tamás bronzérmes, Cseh László 7.
férfi 100 m gyors: Bohus Richárd 24., Kozma Dominik 26.
női 200 m pillangó: Szilágyi Liliána 10.
férfi 200 m mell: Gyurta Dániel 17., Horváth Dávid 30.
férfi 4x200 m gyorsváltó: Magyarország 16.

VITORLÁZÁS
női szörf: Cholnoky Sára 6 futam után 22.
férfi szörf: Gádorfalvi Áron 6 futam után 27.
női Laser: Érdi Mária 4 futam után 9.
férfi Laser: Vadnai Benjámin 4 futam után 22.
Finndingi: Berecz Zsombor 2 futam után 17.

VÍVÁS
férfi párbajtőr: Imre Géza ezüstérmes, Boczkó Gábor 13., Rédli András 28.

VÍZILABDA
női csoportmérkőzés, 1. forduló, B csoport: Magyarország-Kína 13-11

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG