2p
Egy év alatt 92 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, viszont 164 ezerrel többen dolgoznak, mint tavaly - 7,9 százalékra csökkent a munkanélküliség. Közben júliusban 414 ezren kerestek állást, közülük 230 ezren egy fillért sem kaptak az államtól.

354 ezer munkanélküli, 4,1 millió foglalkoztatott

2014. május–júliusra a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 92 ezer fővel 354 ezerre csökkent.

Ugyanebben az időszakban 4 millió 127 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 164 ezer fővel (4,1 százalékkal) több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 61,8%-ra emelkedett.

A munkanélküliségi ráta összességében 2,2 százalékponttal, 7,9%-ra mérséklődött.

Az idősebbek könnyebben találnak munkát?

A munkanélküliek 19,3%-a a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 21,0%-os munkanélküliségi rátája 6,8 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 2,0 százalékponttal, 7,0%-ra, az 55–64 éveseké pedig 1,5 százalékponttal, 6,3%-ra csökkent.

A munkanélküliek 49,5%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,7 hónap volt.

Kevesebben keresnek állást - miből él 230 ezer álláskereső?

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint július végén 414 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 16,7%-os csökkenést jelent 2013 júliusához képest. Egy hónap alatt 5,6 százalékot csökkent az álláskeresők száma.

A 414 ezer álláskeresőből 184 ezer volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek közel harminc százaléka álláskeresési ellátásban, a többiek pedig szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők több mint fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott a tárgyhónapban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
Makro / Külgazdaság Trump: jöhet a béke, hármas találkozó készül Zelenszkijjel és Putyinnal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:24
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG