2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Komoly vitával kezdődött Donald Trump amerikai elnök főbírójelöltje, Brett Kavanaugh szenátusi meghallgatása.

Demokrata párti szenátorok megpróbálták elnapoltatni a meghallgatást, arra hivatkozva, hogy a Fehér Ház mintegy százezer oldalnyi, Brett Kavanaugh munkásságára vonatkozó dokumentumot visszatartott, és 42 ezer oldalt csupán pár órával az esemény előtt hozott nyilvánosságra. A teremben megjelentek Kavanaugh ellen tüntetők is, őket rendőrök vezették ki a kongresszus épületéből.

Kemény szavak a demokratáktól

Mit akarnak elrejteni előlünk, mire ez a nagy sietség? - tette fel a kérdést Patrick Leahy vermonti demokrata szenátor. Richard Blumenthal demokrata párti politikus elveink kigúnyolásáról beszélt, míg John Cornyn texasi republikánus törvényhozó azzal vádolta meg a protestáló demokratákat, hogy a csőcselék szabályai szerinti meghallgatást akarnak.

Előre, írásban elkészített nyilatkozatában - amelyet a Fehér Ház kedd reggel hozott nyilvánosságra - Brett Kavanaugh elkötelezett semleges és pártatlan döntőbírónak nevezte magát, és azt hangsúlyozta, hogy kinevezése esetén ragaszkodni fog az alkotmány betűjéhez és az érvényben lévő törvények szó szerinti értelmezéséhez.

Nem személyes vagy politikai preferenciák alapján hozok döntést. Nem a felperes vagy a sértett bírája vagyok. Nem a vád pártján vagy a védelem pártján álló bíró vagyok. A törvényt tiszteletben tartó bíró vagyok - fogalmazott Kavanaugh, aki a szenátorok vitája után fel is olvasta nyilatkozatát.

Az 53 éves Brett Kavanaugh a washingtoni fellebbviteli bíróság bírája. Donald Trump elnök a nyáron jelölte őt a legfelsőbb bíróságra, miután Anthony Kennedy főbíró bejelentette visszavonulását. Kinevezéséhez a szenátus jóváhagyására van szükség.

Komoly konzervatív

A jelöltet következetes konzervatív bíróként tartják számon, aki George W. Bush elnöksége idején a Fehér Ház jogi csapatában is dolgozott. A demokrata párti szenátorok ellenzik kinevezését, attól tartva, hogy számos lényeges kérdésben - például az abortusz ügyében - konzervatív álláspontot képvisel majd. Elemzők arra számítanak, hogy a szenátus megszavazza majd kinevezését.

Az Egyesült Államokban a szövetségi legfelsőbb bíróság az alkotmánybíróság szerepét tölti be, és a társadalmat érintő legfontosabb kérdésekben hoz kötelező érvényű döntéseket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az EU zéró toleranciát hirdetett az orosz energiára
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 17:14
Az Európai Unió megszünteti a függését az orosz energiától, ezért leállítja az orosz gáz és kőolaj behozatalát, és folyamatosan kivezeti az orosz eredetű atomenergiát is, jelentette be az Európai Bizottság. 
Makro / Külgazdaság A kínai elektromos járműeladások egyelőre megingathatatlanok
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 13:31
A vezető kínai elektromos járműgyártók, a BYD, a Nio, az XPeng, a Li Auto és a Xiaomi növelték járműeladásaikat áprilisban éves összevetésben – áll a cégek jelentésében.
Makro / Külgazdaság Mosószer, tusfürdő, mosogatószer: jöhet az újabb árrésstop
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 12:54
Rengeteg terméket érinthet.
Makro / Külgazdaság Rossz híreket kapott Lázár János – de ennek Orbán Viktor sem örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 08:30
Viszonylag alacsonyabb súlya miatt ugyan az idei növekedési terveket nem zúzza szét teljesen, de jelzésértékű, hogy tovább tart a lakásépítési szektor szenvedése.
Makro / Külgazdaság Trump lépése Orbán Viktort is sarokba szoríthatja
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 07:43
Donald Trump szigorú szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben.
Makro / Külgazdaság Donald Trump ezt várja Magyarországtól: itt az ideje hátat fordítani az oroszoknak?
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 06:20
Megjelent a GKI elemzése az energiafüggőségről.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen hírt kapott Trump
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 19:36
Nem valami szívderítő adat érkezett az amerikai gazdaságról.
Makro / Külgazdaság Tényleg kitiltaná az orosz gázt Európa: megvan, mikor jöhet a javaslat
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:59
Már a következő hónapban érkezhet az uniós javaslat az orosz gáz betiltására.
Makro / Külgazdaság Újabb sokkoló bejelentések érkezhetnek az állami hivataltól?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:04
Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában annak kapcsán, hogy a múlt heti gyászos GDP-mutató után a héten több fontos makrogazdasági adat (kiskereskedelem, ipar, infláció) érkezik.
Makro / Külgazdaság Már kevésbé rettegnek Európában a befektetők
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 13:32
Pozitív számok érkeztek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG