1p
A járműipari keresletnek köszönhetően a külkereskedelem forint- és devizaértékeinek kétszámjegyű bővülése volt megfigyelhető tavaly. A kivitel volumenének 10,2 százalékos növekedési üteme meghaladta a behozatalét, ami jelentősen hozzájárult az egyenleg további javulásához, ugyanakkor a jó évkezdet után a forgalom dinamikája negyedévről negyedévre lassult.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly a kivitel értéke 22 322 milliárd forint (80 milliárd euró), a behozatalé 20 392 milliárd forint (73 milliárd euró) volt; a kivitel volumene 10,2, a behozatalé 6,9 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 1930 milliárd forintot (6886 millió eurót) tett ki, 414 milliárd forinttal (1371 millió euróval) többet, mint 2010-ben.

A 2011. éves forgalom forintban mért árszínvonala importban 5, exportban 2,9 százalékkal emelkedett az előző évhez viszonyítva. A cserearány összességében 2 százalékkal romlott. Az év tizenkét hónapjában a forint a dollárhoz képest 3,5 százalékkal értékelődött fel, az euróhoz mérten 1,4 százalékkal gyengült. Decemberben a forint értéke az euróhoz mérve 9,7, a dollárhoz képest 10,1 százalékkal romlott a bázishónaphoz viszonyítva.

A meghatározó súlyú gépek és szállítóeszközözök export- és importvolumene 8,5, illetve 4,1 százalékkal bővült 2011-ben. Míg az első negyedévben közel 20 százalékos volumennövekedést regisztráltak mindkét forgalmi irányban, az év többi részében a kivitel volumenbővülése egyszámjegyűre lassult, a behozatal szintje a bázis körül alakult. E folyamatokat a híradás-technikai, a hangrögzítő és -lejátszó készülék csökkenő forgalma határozta meg. A legnagyobb visszaesést a tv-készülékek és alkatrészeinek kereskedelmében mérték. Ezzel szemben az általános rendeltetésű ipari gép, az energiafejlesztő gép és berendezés, továbbá a közúti jármű export- és importvolumene dinamikusan nőtt az elmúlt évben.

Jelentősen bővült a feldolgozott termékek kivitele

A feldolgozott termékek kivitelének volumene 15,4, a behozatalé 12 százalékkal bővült 2010-hez képest. Az árufőcsoporton belül a gyógyszer, gyógyszerészeti termékek forgalmában − 1–2 hónap kivételével − kétszámjegyű volumenbővülést mértek. Átlagot meghaladó mértékben nőtt a járműiparhoz szorosan kapcsolódó termékek, a szakmai, tudományos és ellenőrző műszer exportja, illetve a gumigyártmány mindkét irányú kereskedelme. A híradás-technikai megrendelésektől is függő műanyag termékek (alapanyag, feldolgozott), illetve a színesfémek forgalom növekedése nem érte el az átlagot.

Az energiahordozók importvolumene – az energiaárak 20 százalékot meghaladó emelkedése mellett – 3,8 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Az időszakon belül ellentétesen alakult a két legnagyobb súlyú árucsoport behozatalának volumene: a kőolaj és kőolajtermékeké az első félévet jellemző kétszámjegyű növekedést követően a második félévben némileg csökkent, míg a természetes és mesterséges gázé a 20 százalékot meghaladó visszaesés után már enyhén nőtt.

Tavaly az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kivitelének volumene alig változott, míg a behozatalé 5 százalékkal nőtt a bázishoz viszonyítva. Az árufőcsoport forgalmának növekedési üteme negyedévről negyedévre csökkent, az export volumene a harmadik, az importé a negyedik negyedévtől az előző év azonos időszaki szint alá esett. A kivitelben legnagyobb súlyú gabona és gabonakészítmény exportvolumene – az árak közel 40 százalékos emelkedése mellett – több mint tizedével maradt el az előző évitől. Ugyanakkor számottevő volt a hús és húskészítmény import-, valamint az élő állat exportvolumenének bővülése, előbbinél az EU-s, utóbbinál az EU-n kívüli relációban.

Jelentős exportbővülés az ázsiai országok felé

Az Európai Unió országaival folytatott kereskedelem volumene 2011. január–decemberben a kivitelben 7,8, a behozatalban 10,2 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki szintet. Külkereskedelmi mérlegünk az új tagállamok esetében 210 milliárd forinttal javult. Ezzel szemben az aktívum a régi tagállamok vonatkozásában 290 milliárd forinttal romlott.

Az EU-n kívüli országokba irányuló export volumene dinamikusan, 18 százalékkal bővült, ugyanakkor az importé nem változott a bázisszinthez képest. A külkereskedelmi mérleg hiánya 899 milliárd forint volt, 494 milliárd forinttal kevesebb, mint 2010-ben. A legnagyobb mértékű egyenlegjavulás (804 milliárd forint) az ázsiai viszonylatban történt, elsősorban a híradás-technikai hangrögzítő- és lejátszó készülék forgalmának alakulása miatt.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG