1p
Augusztus közepén kapja meg a jövő évi költségvetés tanulmányozásához szükséges pótlólagos információkat, tanulmányokat a Költségvetési Tanács a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, ezt követően foghatnak hozzá a munkához a szakemberek - tájékoztatta a Népszabadságot Kovács Árpád, a tanács elnöke.

A napilap szerint a testület korábban már véleményezte a törvénytervezetet, ám időközben olyan új intézkedések épültek be a büdzsébe, amelyek miatt a tanács szükségesnek tartotta, hogy újból vizsgálat alá vesse a jövő évi költségvetést. Erről július közepén született egy határozatuk, melyben jelezték, hogy egyebek mellett a munkáltatói járulékterhek átalakítása (a munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggésben) valamint újabb adók bevezetése (kisvállalati adó, tételes vállalati adózás) és a pénzügyi tranzakciós illeték átalakítása miatt "alapjaiban változik a vállalatokat terhelő adók rendszere".

A tanács jelezte továbbá, hogy az adóbeszedés hatékonyságának javulását alátámasztó intézkedései tervek nem ismertek teljes körűen. A testület fontosnak tartotta, hogy a szükséges információk birtokában fejthesse ki véleményét a folyamatokról, ezért felhatalmazta a tanács elnökét, hogy a nemzetgazdasági minisztertől beszerezze az adatokat, tanulmányokat. Ezeket augusztus közepéig várja a tanács a minisztériumtól. Kovács Árpád szerint a Költségvetési Tanács még a szeptemberi parlamenti kezdés előtt kialakíthatja álláspontját a büdzséről. Közölte, hogy vagy tudomásul veszik és elfogadják a szaktárca magyarázatait, de amennyiben további kockázatokat azonosítanak, akkor újabb dokumentációkat kérnek be és korrekciókat javasolnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetés Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:51
Tavaly szeptember óta nem láttak ilyet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG