A központi költségvetés mintegy 184 milliárd forintnyi tartozást vállal át a megyei önkormányzatoktól a december 31-i határidőig, mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese az ÁKK csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Borbély András hozzátette, hogy az ÁKK munkatársai a hitelátvállalás kapcsán mintegy 124 szerződést vizsgálnak át, van, amit készpénzért vesznek át, van, amiért értékpapírt adnak. Hozzátette, a forintösszeg változhat, mert a megyék adósságának egy része nem forintban, hanem devizában van, főként svájci frankban.
Az adósság átvétele a költségvetés adósságát növeli, de a teljes államadósságot nem változtatja - mutatott rá Borbély László András, hiszen az utóbbinak az önkormányzati tartozás is része.
A parlament által elfogadott új önkormányzati törvény szerint a megyei önkormányzatok eddigi intézményei 2012. január 1-jétől a Megyei Intézményfenntartó Központ fenntartásában működnek majd. Az állam a megyei önkormányzatok intézményeivel a szállítói tartozásokat is átveszi – áll a közleményben.
A rövidesen átvállalásra kerülő összeg mintegy 14 százaléka a teljes önkormányzati hitel- és kötvényadósságnak, amely az Magyar Nemzeti Bank adatai szerint szeptember végén kissé meghaladta az 1300 milliárd forintot.
A központi költségvetés mintegy 184 milliárd forintnyi tartozást vállal át a megyei önkormányzatoktól, az adósság egy része azonban nem forintban, hanem devizában van, így a forintösszeg még változhat. Az átvállalt adósság az önkormányzati adósságnak mintegy 14 százaléka.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
23 perce
-
Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
12 órája
-
Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
13 órája
-
Egy pap a Vatikán igazi AI suttogója, Ferenc pápát is ő informálta
13 órája
-
Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
13 órája
-
Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
14 órája
-
Magyarországon is bemutatják a hatalmas port kavart gázai dokumentumfilmet
14 órája
Mfor.hu Top24
- Nagyon jó dolog történt Magyarországgal a brutális szárazság után (frissítve)
- Budapesten is vetíteni fogják az év egyik legsokkolóbb dokumentumfilmjét
- Az adóterhek növekedésével számol egyre több hazai cég
- Az ingyenjegytől az iPhone-nál is drágább belépőig: 80 éves az NBA
- Bojár Gábor, Nagy Elek és Scheer Sándor a vagyonadóról: van, aki a kkv-k miatt izgul, van, aki szerint a társadalmi igazságosság fontosabb
- Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud ilyesmiről
- Még mindig ez a legnépszerűbb autómárka Magyarországon
Makro / Külgazdaság
Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság
Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság
Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság
Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság
A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság
Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság
Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság
Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság
A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé.
Makro / Külgazdaság
Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
Heti top
- Ki érti, mi történik a magyar benzinkutakon? 2026. október 6. 09:53
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Vállalat
Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben.
13 órája
Makro / Külgazdaság
Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a KSH.
14 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Százötvenezer forintot is lehet kapni egy banktól, ha valaki besétál és új számlát nyit
05:25
-
Az ügyfél nem feltétlen azért választja a konkurenciát, mert olcsóbb
16:56
-
Pánik Lengyelországban egy állítólagos merényletterv miatt
15:15
-
A hullámzó nemzetközi hangulat dobálta a magyar részvényeket
14:31
-
Töretlen a Toyota népszerűsége a magyaroknál
13:36
Turizmus Online cikkei
-
Se le, se fel – ideiglenesen lezárták Szaúd-Arábia fővárosának nemzetközi repülőterét
04:47
-
Földrengés Panamában, összeomlott egy katedrális
18:19
-
Ralibalesetben meghalt a L’Osteria étteremlánc társalapítója
17:00
-
Dél-Olaszország valamelyik részére készül? Inkább halassza el az utazást
16:43
-
Megtalálták az ellopott Renoir-remekműveket
07:50
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Kilőtték az ukránok az orosz Yandexet
2026. október 11. 10:46
-
Alkut ajánlott Zelenszkij Oroszországnak
2026. október 11. 14:16
-
Az oroszoknak is lapul egy ász a kabátujjukban? Sérthetetlenek lehetnek az orosz tankok – egy darabig
2026. október 11. 11:46
-
Korszakhatárt jelző kijelentést tett Trump Ukrajnáról
2026. október 11. 08:01
-
Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
2026. október 11. 17:46





