5p
Ott volt számos politikai vezető is, köztük Orbán Viktor, aki feleségével, Lévai Anikóval gyertyát helyezett el a birkenaui áldozatok emlékművének magyar nyelvű táblája előtt.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (középen) házastársával, Lévai Anikóval gyertyát helyez el az áldozatok emlékművénél az Auschwitz-Birkenau német koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés keretében a lengyelországi Oswiecimben 2019. január 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A túlélők voltak a fő vendégek az auschwitzi évfordulós megemlékezésen hétfőn. Batsheva Dagan lengyelországi születésű izraeli költőnő holokauszt-túlélő például arról beszélt a haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján rendezett nemzetközi megemlékezésen, hogy magyar ruhákat tartott a kezében, amikor az Auschwitzban meggyilkoltak holmiját kellett szétválogatnia.

A több mint harminc állam- és kormányfő, illetve királyi családok tagjai, összesen 61 külföldi küldöttség részvételével rendezett idei megemlékezés fő vendégeinek a mintegy 200 meghívott túlélőt tekintették, őket ültették a rendezvényen az első sorokba, kivételt téve a szokásos diplomáciai protokoll betartásában.

Andrzej Duda lengyel elnök, megnyitva a rendezvényt, kijelentette: "Lerójuk tiszteletünket az Auschwitzban és más helyeken meggyilkolt hatmillió zsidó előtt".

"Azon haláltábor kapuja előtt állunk, amelyben a legtöbben veszítették életüket, és amely a holokauszt jelképe lett" - fogalmazott a lengyel elnök. Hangsúlyozta: az áldozatok megbecstelenítését jelenti a holokauszt-tagadás, illetve Auschwitz kihasználása akármilyen más célra, mint az emlékezetápolás. Aláhúzta továbbá: szükséges megőrizni Auschwitz emlékezetét, hogy "a holokauszt, az emberek megsemmisítése a világ történelmében soha ne ismétlődjön meg".

Lengyelország nevében ígéretet tett arra, hogy mindig őrizni fogják az auschwitzi haláltáborban történtek emlékezetét. Aláhúzta: a lengyelek ezt az elköteleződést már a holokauszt idején vállalták, amikor "életüket kockáztatva segítették a zsidókat", amikor Witold Pilecki és Jan Karski, a lengyel földalatti Honi Hadsereg katonái beszámoltak a világnak a kezdődő holokausztról.

Az első felszólaló szemtanú, Batsheva Dagan arról beszélt: fiatal lányként került Auschwitzba, a németek négy különféle kommandóba (szolgálatba) irányították őt. Az egyik a betegápolást jelentette, a kórházban egy ideig a Mengele (Josef Mengele, a koncentrációs tábor SS-tiszt orvosa) által halálra ítéltek között találta magát, de megmenekült. Később az úgynevezett Kanada-kommandóba került, ahol 1944 tavaszától a Magyarországról Auschwitzba hurcolt zsidók személyes holmiját válogatták szét.

"Magyar ruhákat tartottam a kezemben, kezdetben sírtam, aztán hozzá kellett szoknom, mert ez volt a munkám" - idézte fel Dagan. A lengyelországi Lódzból származó lány a tárgyak között felismerte tanárainak fényképeit is, akik a lódzi gettó 1944. júniusi felszámolása kerültek Auschwitzba.

Tanúvallomást mondott Else Baker szinti túlélő, Marian Turski lengyelországi zsidó, történész, valamint Stanislaw Zalewski, az Auschwitzot túlélt lengyel politikai fogoly is.

A Zsidó Világkongresszus (WJC) nevében felszólalt a szervezet elnöke, Roland S. Lauder. "Auschwitz egy nagy seb, amely soha nem gyógyul meg, amely mindig fájni fog" - fogalmazott. Feltette a kérdést, vajon mi lett volna az ő sorsa, ha 1944 februárjában nem New Yorkban születik, hanem Magyarországon, ahonnan a nagyszülei származtak. "Túléltem volna? Nem, egyike volnék a 430 ezer itt meggyilkolt magyarországi zsidónak" - mondta Lauder.

Felidézte: "Németország és Ausztria előkészítették, megteremtették és megvalósították ezt a pusztító rosszat". Hozzátette: közben "egyetlen európai állam sem akadályozta a nácikat", a zsidóknak "hátat fordított" az Egyesült Államok is, amely 1938-ban nem akarta befogadni a zsidó menekülteket. "Túl sok ember, túl sok országban okozta Auschwitzot" - jelentette ki a WJC elnöke.

Európa-szerte "szerencsére akadt egy maroknyi, romlatlan ember is", a Világ Igazai, akik életüket kockáztatva zsidókat mentettek - mondta Lauder. Figyelmeztetett a ma feléledő antiszemitizmus veszélyére, amelynek kezeléséhez, mint mondta, "nem elegendőek a politikai beszédek", hanem "szükség van kemény és szigorú törvényekre".

A megemlékezést ökumenikus imák zárták, ezt követően a túlélők és az állami küldöttségek vezetői lerótták tiszteletüket a birkenaui gázkamrák romjainál létesített, a láger áldozatainak szentelt emlékmű előtt.

Magyarországot a megemlékezésen Orbán Viktor miniszterelnök képviselte, feleségével, Lévai Anikóval együtt. Ők gyertyát helyeztek el a birkenaui áldozatok emlékművének magyar nyelvű táblája előtt. A nap folyamán korábban pedig megkoszorúzták a néhai lengyel elnök, Lech Kaczynski és felesége, Maria síremlékét Krakkóban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG