3p
A haza védelmi képességének erősítése érdekében együttműködik a honvédelmi tárca és az Országos Magyar Vadászkamara.

A megállapodást Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) honvédelmi államtitkára, Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség Parancsnoksága (MHP) parancsnokhelyettese, Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke és Pechtol János, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) ügyvezető elnöke írta alá a Honvédelmi Minisztériumban.

Az ünnepélyes aláíráson részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az OMVV elnöke is.

A rendezvényen Szabó István kiemelte: amikor a Honvédelmi Minisztérium megkezdte a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, akkor is rögzítették: a honvédelem ügye össztársadalmi feladat. Ebből adódik, hogy a HM és a Magyar Honvédség keresi azokat a szövetségeseket, civil és oktatási intézményeket, amelyek segítik ezt a munkát. Ezért a több ezer emberből álló vadásztársadalmat is megkeresték.

Egyszerre három területen

Szabó István elmondta: a megállapodás három fő területre terjed ki. Az első az önkéntes tartalékos szolgálat népszerűsítése, és hogy lehetővé tegyék a vadászok bekapcsolódását az önkéntes tartalékos rendszerbe. A következő terület az ifjúság honvédelmi nevelése, hiszen a vadászok is számos iskolával vannak kapcsolatban, a harmadik pedig az infrastruktúra, jellemzően a lőterek közös célú kihasználása - ismertette.

A toborzás segítése, az önkéntes tartalékos rendszer népszerűsítése érdekében a vadászkamara és a védegylet rendezvényein lehetővé teszik a toborzást, továbbá kölcsönösen vállalja a Magyar Honvédség, azon belül az önkéntes tartalékos rendszer népszerűsítését honlapjain, illetve közösségi médiafelületein.

A honvédelmi nevelés segítésének keretében a vadászkamara és a védegylet vállalja a honvéd kadétprogram népszerűsítését a velük kapcsolatban álló középiskolákban. Az MHP előadót biztosít a két szervezet rendezvényeihez, valamint az Ismerd meg vadászokat elnevezésű ifjúságnevelési programhoz.

A HM vállalja, hogy biztosítja egyes katonai lőterek ideiglenes és időszakos használatát a vadászkamara és a védegylet tagjai számára.

150 milliárd forintért veszünk rakétákat

Néhány napja derült ki, Magyarország AMRAAM rakétákat, azaz fejlett közép-hatótávolságú levegő-levegő lövedékeket vásárolhat Amerikától. Az eladásról a DSCA nemrég tájékoztatta a kongresszust, az üzlet várható összértékét mintegy 500 millió dollárra (azaz körülbelül 150 milliárd forintra) becsülik. Részletek >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG