4p
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos ügyben egy budapesti férfival szemben, aki azt állította az amerikai tulajdonú étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért el tudja intézni az étolaj áfájának csökkentését - jelentette be Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Kedvezőbb étolajáfa 2 milliárdért?

2014. október 21-én rendelte el a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozást, miután egy nappal korábban megjelent a témában egy újságcikk, és annak alapján egy magánszemély feljelentést tett. A fővárosi főügyész az ügy lényegéről szólva emlékeztetett arra, hogy Magyarországon nagyon elterjedtek az áfacsalások, ez pedig sérti a nem áfacsaló cégek üzleti érdekeit. A Bunge Zrt. ezért 2012-ben megbízta az egyik kommunikációs ügynökség vezető tanácsadóját, lobbizzon az állami szerveknél az étolaj áfájának csökkentéséért.

A lobbista korábbról már ismerte a T. V. monogramú budapesti férfit, aki egy információs technológiai és biztonsági szolgáltatásokat nyújtó cég ügyvezető igazgatója volt, és azt állította, hogy széles körűek a kormányzati kapcsolatai. A férfi 2014 májusában egy találkozón azt állította a lobbistának, hogy kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél - konkrétan Heim Pétert, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét nevezte meg -, hogy az áfa mértéke 27-ről 5 százalékra csökkenjen.

Szólt a nagykövetségnek is

A lobbista - tudva, hogy az üzlet biztosan nem jön össze - átadta az üzenetet a Bunge Zrt.-nek, amely elhatárolódott az ajánlattól. A lobbista 2014 júniusában az amerikai nagykövetséget is tájékoztatta az ajánlatról, amelyről ő sem tudta, hogy valótlan, mivel T. V. nem is ismerte Heim Pétert.

Miután a lobbista értesítette az Egyesült Államok nagykövetségét a korrupciós ajánlatról, a külképviseletet arra kérte őt, juttassa el azt az üzenetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), hogy amennyiben nem javul a korrupciós ügyek felderítésének hatékonysága Magyarországon, Washington lépéseket fog tenni.

Az Egyesült Államok nagykövetsége a vádlottat kitiltotta területéről, automatikus vízumjogosultságát visszavonta - mondta Ibolya Tibor.

Dőltek a nevek

Az Egyesült Államok tavaly ősszel korrupciógyanúra hivatkozva beutazási korlátozást vezetett be egyes magyar állampolgárokkal szemben.

Arra a kérdésre, hogy emiatt tiltották-e ki Vida Ildikót, a NAV akkori elnökét is az Egyesült Államokból, Ibolya Tibor azt mondta: ha így is történt, az Egyesült Államok nagykövetsége "jóhiszeműen" járt el. Utalt arra, hogy az Egyesült Államokban rendkívül szigorú korrupcióellenes szabályok vannak érvényben, így a korrupciós ajánlatról szóló - egyébként valótlan - információ alapján az amerikai hatóságok a saját eljárási szabályaik szerint azt hihették, hogy a kitiltással megalapozottan járnak el. Mint mondta, az amerikaiak úgy sejtették, hogy a NAV nem lép fel elég hatékonyan az áfacsalással szemben, ezért döntöttek a kitiltásokról.

Vida Ildikó NAV-elnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. MTI Fotó: Soós Lajos

 

Mivel Vida Ildikó volt a NAV elnöke, feltehetően "azt gondolták, az egyik, akit ki kell tiltani, Vida Ildikó" - mondta.

Semmi köze ehhez Heimnek

Arra a felvetésre, hogy tájékoztatják-e az ügyről az amerikai követséget, és jelzik-e, hogy Heim Péter nem érintett a korrupciós ügyben, azt mondta, nem tájékoztatják őket. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha Heim Péter ki van tiltva az Egyesült Államokból emiatt az ügy miatt, akkor "az lenne a méltányos, ha ez megváltozna". A fővárosi főügyész hangsúlyozta: sem személyes, sem egyéb kapcsolat nem mutatható ki a vádlott és Heim Péter között.

A Fővárosi Főügyészség december 11-én nyújtotta be a vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez, a szabadlábon védekező T. V. monogramú férfit vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolják, amelyet 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthat a bíróság.

Semmi nem biztos

Ibolya Tibor a sajtótájékoztatón elmondta: attól, hogy például a Bunge lobbistája, a piac többi résztvevője, vagy az Egyesült Államok azt észleli, hogy nem lépnek fel hatékonyan a korrupció ellen, "még nem biztos, hogy ez a valóságnak megfelel". Példaként említette, hogy a főügyészségen 2013-ban indult egy kétmilliárdos, étolajjal és cukorral kapcsolatos áfacsalási ügy, amelyben 17 embert gyanúsítottak meg, de ez a nyomozás is tart még.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG