5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A koronavírus-járványról a megkérdezettek 100 százaléka hallott, és háromnegyedük szerint hazánkban is tömegessé fog válni a koronavírussal fertőzöttek száma, azonban mindössze a megkérdezettek harmada tartja valószínűnek, hogy elkapja a vírust, és majd’ kétharmad azt gondolja, hogy valószínűleg nem kapja el. A megkérdezettek 16 százaléka nagyon, 45 százaléka pedig kicsit fél attól, hogy elkapja a koronavírust és beteg lesz – 39 százalék nem fél ettől.

A Publicus Intézet a Népszava megbízásából március 17 – 21. között 1003 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a koronavírus társadalmi és politikai hatásait.

A válaszadók kétharmada szerint hazánkban a korlátozó intézkedések két-három hónapig fognak tartani, 17 százalék szerint egy hónapig, míg minden tizedik megkérdezett szerint akár fél évig is. Kijárási tilalom valamilyen szintjét tízből kilencen, majdnem ennyien a nagyobb (nem élelmiszer) boltok, plázák bezárását is elképzelhetőnek gondolják.

Az idősek karanténba helyezését kétharmad szükségesnek látja, legkevésbé a 60 év felettiek, és a nyugdíjasok. Tízből négyen úgy tudják, hogy Kína egyik tartományában állatról átterjed emberrel, majd onnét szét a világban. Tízből ketten úgy gondolják, hogy a „kínaiak” szabadították rá a világra, míg tízből egy fő szerint az „amerikaiak” szabadították rá Kínára, és onnét elterjedt.

Akik nem tartanak attól, hogy elkapják

A koronavírus-járványról a megkérdezettek 100 százaléka hallott, és háromnegyedük (76 százalék) szerint hazánkban is tömegessé fog válni a koronavírussal fertőzöttek száma. Azonban mindössze a megkérdezettek harmada (33 százalék) tartja valószínűnek, hogy elkapja a vírust, és majd’ kétharmad (63 százalék) azt gondolja, hogy valószínűleg nem kapja el.

Leginkább a vállalkozók és az alkalmazottak (43, illetve 40 százalék) gondolják úgy, hogy elkapják a koronavírust, legkevésbé pedig a nyugdíjasok (26 százalék).

A megkérdezettek 16 százaléka nagyon, 45 százaléka pedig kicsit fél attól, hogy elkapja a koronavírust és beteg lesz – 39 százalék nem fél ettől. Leginkább a nők (20 százalék), a 60 év felettiek (26 százalék), és a nyugdíjasok (25 százalék) akik nagyon félnek attól, hogy elkapják a vírust. A férfiak közel fele (47 százalék), a 30 alattiak több mint fele (54 százalék), illetve a vállalkozók, valamint a tanulók (62 és 57 százalék) nem félnek a vírustól, és az általa okozott betegségtől.

Meddig tartanak és milyen súlyosak lesznek az intézkedések?

A válaszadók kétharmada (66 százalék) szerint hazánkban a korlátozó intézkedések két-három hónapig fognak tartani, 17 százalék szerint egy hónapig, míg minden tizedik megkérdezett (10 százalék) szerint akár fél évig is. Százból mindössze két fő (2 százalék) gondolja úgy, hogy akár egy évig is tarthatnak majd ezek az intézkedések. A megkérdezettek túlnyomó többsége számít további korlátozó intézkedésekre. Kijárási tilalom valamilyen szintjét tízből kilencen (90 százalék) várhatónak tartják. Majdnem ennyien (84 százalék) a nagyobb (nem élelmiszer) boltok, plázák bezárását is elképzelhetőnek gondolják.

A válaszadók háromnegyede szerint várható a települések közötti forgalom korlátozása (73 százalék), illetve az idősek kötelező karanténba helyezése (71 százalék) Ám mindössze tízből hatan (58 százalék) várják a tömegközlekedés leállítását.

Karantén az időseknek

Az idősek kötelező karanténba helyezését majd’ háromnegyed (71 százalék) tartja elképzelhetőnek — leginkább az alkalmazottak és a tanulók (80, illetve 76 százalék). Ám legkevésbé a nyugdíjasok, mindössze felük (54 százalék) tart valószínűnek egy ilyen, őket érintő korlátozó intézkedést.

Ugyanezen intézkedések szükségességének a megítélése is hasonlóképpen alakul. Legszükségesebbnek a kijárási tilalom valamilyen formáját érzik a válaszadók (77 százalék), és legalább kétharmad szükségesnek érzi a plázák, nagyobb (nem élelmiszer) boltok bezárását (70 százalék), illetve az idősek kötelező karanténba helyezését (66 százalék) is.

Legkevésbé a közlekedés korlátozását látják szükségesnek a válaszadók. A települések közötti forgalom korlátozását tízből hat fő (58 százalék) gondolja szükségesnek, míg a tömegközlekedés leállítását a megkérdezettek kevesebb mint fele (47 százalék, 52 ellenében) – így a vizsgáltak közül ez az egy, amit a többség nem tart szükségesnek.

Az idősek karanténba helyezését kétharmad (66 százalék) szükségesnek látja. Leginkább a 30 év alattiak és a vállalkozók (76, illetve 87 százalék), míg legkevésbé a 60 év felettiek, és a nyugdíjasok (55, illetve 49 százalék).

A koronavírus eredetével kapcsolatban vegyesek a vélemények

Tízből négyen (38 százalék) úgy tudják, hogy Kína egyik tartományában állatról átterjed emberrel, majd onnét szét a világban. Tízből ketten (19 százalék) úgy gondolják, hogy a “kínaiak” szabadították rá a világra, míg tízből egy fő (8 százalék) szerint az “amerikaiak” szabadították rá Kínára, és onnét elterjedt. Tízből három fő (29 százalék) szerint egyéb módon jött a vírus.

Leginkább az MSZP-P szavazók, a vállalkozók és az egészségügyben dolgozók (77, 72, 55 százalék) tudják úgy, hogy állatról emberre terjed a vírus, legkevésbé az Fidesz szavazók, a nyugdíjasok, és az oktatásban dolgozók (34, 33, 35 százalék).

Az a gondolat, hogy a “kínaiak” szabadították rá a világra leginkább a mezőgazdaságban, az iparban, és a kereskedelemben dolgozok körében népszerű (26-26 százalék). Az viszont, hogy az “amerikaiak” szabadították rá Kínára, és onnét elterjedt, a vendéglátásban dolgozók, az inaktívak, és a Jobbik szavazók (21, 14, 14 százalék) körében terjedt leginkább el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG