2p
Decemberben még egy gyenge hónapot behúzott a magyar ipar - a tavaly decemberinél azért jobban teljesítettünk. Az energiaszektor teljesítménye folyamatosan esik, az enyhe tél miatt gázból is kevesebb kellett. Az egész éves teljesítmény 1,4 százalékkal nőtt 2012-höz képest.

Előzetes adatok alapján, 2013-ban az ipari termelés 1,4%-kal magasabb volt, mint 2012-ben.

2013 decemberében az ipari kibocsátás 6,8%-kal, a munkanaphatástól megtisztított index 4,4%-kal nőtt az előző évhez viszonyítva.

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index decemberben 1,9%-kal csökkent.

A 2013. decemberre vonatkozó részletes adatokat február 12-én teszik közzé.

Az energiaszektor húzta be a féket

A 4,4 százalékos kiigazított, éves szintű index lassulást jelez a novemberi 6,2 százalékos növekedéshez képest. Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese szerint ezt elsősorban az energiaszektor lassuló termelése okozta decemberben.

Kifejtette, hogy a villamosenergia-iparban folyamatosan esik vissza a termelés, míg a gázszektorban a decemberi enyhe időjárás miatt kevesebb gáz fogyott, mint egy évvel korábban.

A szakember szerint a feldolgozóipar termelését továbbra is a járműipar húzza, ez az ágazat már az egynegyedét adja a teljes feldolgozóiparnak. A többi ágazatban messze nincs ekkora növekedés. A kiépült kapacitások tavaly a negyedik negyedévben beindultak, és az élénkülő külső és belső kereslet is támogatja a növekedést. Ráadásul tavaly decemberben az előző évvel ellentétben rendes műszakban dolgoztak a gyárak - közölték.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG