3p
A vámosok szakszervezetének nagyon nem tetszik az átalakítás módja.

Elutasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "buldózer-típusú" átalakítását a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete. A szakszervezet szerint át kell gondolni a megyei igazgatóságok összevonását, illetve a középfokú szervek teljes megszüntetését, és sérelmezik, hogy mind a beosztotti, mind a vezetői állomány a sajtóból értesül a különböző átszervezési koncepciókról.

Meg sem kérdezték őket

Holecz Gábor, a VPDSZ elnöke az MTI-nek elmondta, megdöbbentőnek tartják, hogy a NAV átszervezéséről határozó úgynevezett átszervezési bizottságból egyedülálló módon éppen a munkavállalói érdekképviseletek maradtak ki.

Megdöbbentő ez, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium felel a társadalmi párbeszédért, az érdekképviselet joggal várhatja el, hogy ezt egy ilyen horderejű változtatásnál a tárca saját szervezeténél példamutatóan bizonyítsa, megfelelve a nemzetközi jogi környezetnek és a szociális párbeszéd elemi követelményeinek - írta a szakszervezeti vezető.

Hozzátette: elfogadhatatlannak tartják, hogy 2500 magyar család megélhetése kerülhet veszélybe a szervezeti átalakítások miatt.

"Annál a szervezetnél, amely a költségvetés bevételi oldalának biztosításában, így az ország működése szempontjából a leginkább érintett, csak sebészi pontossággal, kellő szakértelemmel lehet bármilyen változtatást eszközölni" - szögezte le.

Betelt

A szakszervezet elnöke szerint "betelt a pohár", és most már nem kérik, hanem felszólítják a döntéshozókat, hogy az állomány megnyugtatása érdekében vonják be a szakszervezetet az érdemi egyeztetésekbe, "és ne irányított, egyoldalú kérdőívek alapján legalizálják döntéseiket".

23 ezresre duzzadt szervezet vágnának vissza

A nemzetgazdasági tárcánál szeptember 28-án bejelentett államtitkár-cserék kapcsán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban elmondta: Tállai András a jövőben miniszterhelyettesként fogja felügyelni az adóügyeket, a minisztériumon belül létrejövő önálló adóügyi államtitkárság vezetőjeként, emellett pedig parlamenti államtitkár marad.

A tárcavezető közölte azt is, hogy a NAV eddigi központi, irányítóegysége a jövőben a nemzetgazdasági tárca berkeiben működne tovább, ezzel párhuzamosan megszűnne a hivatal hét régiós igazgatósága. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a NAV a jelenlegi 23 ezres létszám helyett a későbbiekben kisebb állománnyal működik majd.

Az átalakítások ügyében a végső döntést a kormány hozza majd meg, a nemzetgazdasági tárca ugyanakkor már hozzálátott a szükséges jogszabályok előkészítéséhez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG