2p
Már az Európai Bizottság is támogatná a internet áfájának besorolását tagállami hatáskörbe.

Brüsszel várhatóan tagállami hatáskörbe utalja az internet áfájának besorolását - mondta el a Világgazdaságnak adott interjújában Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos.

A biztos felidézte, hogy az internetszolgáltatás után fizetendő áfa 2017. január 1-jétől a tavalyi 27-ről 18 százalékra mérséklődött, ami a büdzsé szempontjából 9 százalékpontos áfabevétel-csökkenéssel jár a 2016-os bázishoz képest. Miután a kormányzat döntött arról, hogy öt százalékra csökkenti az internetszolgáltatás áfakulcsát, a jövő évi, további mérséklés 22 milliárd forintos áfabevétel-kiesést eredményezhet. Deutsch szerint azonban ennél jóval kevesebbet, mivel időközben bővülni fog a piac.

Sikerült átvinni az akaratot?

A miniszterelnöki biztos beszélt arról is, hogy az internet áfájával kapcsolatos magyar álláspontot a korábbi nézeteltérések után már a pénzügyminiszterek tanácsa és az Európai Bizottság is osztja, várhatóan az internetszolgáltatás áfabesorolását tagállami hatáskörbe fogja az unió utalni.

Elmondta, az Európai Unió lakosságának 59 százaléka él olyan lakóhelyen, ahol igénybe tudja venni a 4G-s szolgáltatást, Magyarországon ez az arány már most 95 százalék fölött van, és az év végére eléri a 100 százalékot.

A biztos szerint a fejlesztésben a szolgáltatók jól állnak: 2018 végéig a Ginop projekt keretében az ország minden településén adott lesz a szupergyors infrastruktúra. Szerinte ezzel az ország több területén új szolgáltató jelenhet meg, élénkülhet a verseny.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
Makro / Külgazdaság Az orosz külügy ismét egy budapesti békecsúcsról beszél
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:16
Nyitottak arra, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump Budapesten találkozzon. Múlt héten Trump is arról beszélt, hogy örülne, ha Budapesten találkozhatna az orosz elnökkel.
Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG