3p
Szakmai szervezet szerint a reklámadó 9 százalékra emelésével egyértelműen hadat üzent a hazai média iparnak.

A Magyar Reklámszövetség és társszövetségei úgy látják, a kormány ezzel a lépéssel teljes mértékben megfosztja a hazai kommunikációs iparágat a növekedési lehetőségeitől, sőt életképességüket is veszélyezteti, ugyanakkor a globális szereplők számára további versenyelőnyt biztosít. A 2016-os reklámköltési adatok alapján látható, hogy egyedül az online hirdetési piac tudott 9  feletti növekedést felmutatni, míg az összes többi kommunikációs csatorna 9 százalék alatti növekedést realizált.

A PWC 2016-ban elkészített reklámgazdasági hatástanulmányából jól látható, hogy a hazai egy főre jutó reklámköltések elmaradnak akár a régiós, akár a vizsgált 28 ország átlagától. A szövetségek számára érthetetlen a kormány javaslata, különös tekintettel arra, hogy a tanulmány világosan rámutatott, hogy a reklám nagyban hozzájárul az ország gazdasági teljesítőképességéhez.

A 9 százalékos reklámadó egyértelműen kigazdálkodhatatlan a magyar médiavállalatok számára, így ez az intézkedés vagy mesterséges áremelkedést idézne elő, amelyet egyértelműen a termékeket és szolgáltatásokat hirdető vállalatok fognak megfizetni, amely így végső soron a fogyasztókat is érinteni fogja; vagy az elsősorban nem állami hirdetési bevételekből hanem a még piaci alapon létező média vállalatok ellehetetlenüléséhez vezetne.

A szövetségek nem csak a kommunikációs iparág számára tartják elfogadhatatlannak az intézkedést, hanem teljességgel érthetetlennek tartják, hogy a kormányzat a saját gazdaságpolitikai céljával szemben az adó bevezetésével infláció gerjesztő hatást vált ki - mondja a szövetség.

Az MRSZ és társszövetségei ismételten kérik a kormányt a szakmai egyeztetésre, és magyarázatot várnak a 9 százalékos adókulcs mértékére vonatkozóan.

A kommunikációs iparág szakmai szervezetei a reklámadó napirendre kerülése óta egységesen fejezik ki tiltakozásukat a reklámadó koncepciójával kapcsolatosan. A szakmai szervezetek továbbra is együttesen kérik a kormányt, hogy fontolja meg a reklámadó teljes megszűntetését:

  • Magyar Reklámszövetség
  • Direkt- és Interaktív Marketing Szövetség
  • Helyi Rádiók Országos Egyesülete
  • InteractiveAdvertisingBureau Hungary
  • Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete
  • Magyar Lapkiadók Egyesülete
  • MRSZ OOH Tagozat
  • Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége
  • Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete
  • Magyar Marketing Szövetség
  • Professzionális Piackutatók Társasága
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG