A vártnál jobban csökkent a német munkanélküliség januárban. A munkaügyi hivatal szezonálisan kiigazított adatai szerint a munkanélküliek száma 28 ezerrel 2,927 millióra esett vissza 2013. januárban. A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők csak 5 ezer fős visszaesést vártak.
Januárban a szezonálisan kiigazított munkanélküliség 6,8 százalékos volt, és visszamenőlegesen a decemberi munkanélküliségi arányt is 6,8 százalékra pontosították. A szezonális hatásokat is tartalmazó, tehát nem korrigált munkanélküliségi arány januárban 7,3 százalék, decemberben 6,7 százalék volt.
Ezek alapján, a nem korrigált statisztikák szerint a munkanélküliek összesített száma januárban 3,136 millió, előtte decemberben 2,873 millió volt.
Szükség van a jó adatokra
Ma jelenik még meg a januári német infláció előzetes becslése, az Európai Bizottság januári gazdasági hangulatfelmérése, az amerikai munkanélkülisegély-igénylések múlt heti statisztikája, a 2013-as negyedik negyedévi amerikai GDP előzetes becslése és a 2013 decemberében folyamatban levő amerikai lakáseladások adata.
A jó adatoknak ma különösen fontos szerepe van a negatív világpiaci hangulat miatt. A piaci befektetők továbbra is kivonják pénzüket a feltörekvő országokból, az elemzők pedig attól tartanak, hogy az ijedtség átterjedhet Nyugat-Európára is.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Gyilkos alkut kötött Ursula von der Leyen Trumppal?
20 perce
-
A magyar vétó mellett is keresi a lehetőséget az EU Ukrajna csatlakozásához
körülbelül 1 órája
-
Nagy Márton: az AI kitörési pont Magyarország számára
2 órája
-
Ezért közeledhet a magyar kormány Belaruszhoz
3 órája
-
Ilyen még nem volt: az M1-es bővítés kulisszatitkai – Klasszis Podcast
3 órája
-
Az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót találta el az ukrán hadsereg
5 órája
-
Börtönbe küldené Soros Györgyöt Donald Trump
6 órája
- Orbán Viktor ezt látva még nem lesz elégedett – A hét ábrája
- Ennyivel emelkedtek az albérletárak az elmúlt egy évben
- A magyar légtérbe is berepülhetnek a fából és hungarocellből gyártott orosz drónok
- Magas halálozási rátájú, gyorsan terjedő kórházi fertőzés miatt aggódnak a szakemberek
- 15 százalékkal növelné a magyar GDP Nagy Márton az AI segítségével
- Magyar Péter elmondta, mi a terve az Otthon Starttal
- A korábbi, Paks II-nek szánt támogatások jogalapja is elveszhet
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
A magyar vétó mellett is keresi a lehetőséget az EU Ukrajna csatlakozásához
Az ukrán miniszterelnök-helyettes bizakodó.
Nagy Márton: az AI kitörési pont Magyarország számára
Egymillió magasabb hozzáadott értékű munkakör a cél.
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
Három vállalat, amely hosszú távon is erős növekedést ígér
16:58
-
Magyar Péter megválaszolt egy sokakat érdeklő kérdést
15:03
-
Csak bottal ütheti a világ a kínai autógyárak nyomát?
14:06
-
Mire elég most a kormány évekkel ezelőtt bevetett csodafegyvere?
12:01
-
Meghatározó ügyben perelik a Google-t, ez sokakat érinthet
11:28
-
Gombosi Pálinkafőző és Kovács Lázár (Chef): Együttműködés a Hagyományos Ízek Szolgálatában
15:56
-
Nesze neked Eger, egy kis pultravaló
09:16
-
Trump: a NATO-tagállamoknak fel kell hagyniuk az orosz olaj vásárlásával
17:49
-
Változásokkal indul az őszi szezon az Egri Termálfürdőben
11:05
-
Új kérdőívvel folytatódik az egri parkolási vita
08:17
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
-
Pogátsa Zoltán: Tévhit, hogy a Fidesz az osztogatással meg tudja nyerni a választásokat
2025. szeptember 14. 06:04
-
A franciáknak elege van, Macronnak mennie kell
2025. szeptember 14. 10:52
-
Ekkora távolságra képesek a Lengyelországban talált orosz drónok
2025. szeptember 14. 10:24
-
„Tárgyak zuhanhatnak le a levegőből” – riasztást kaptak egy romániai megye lakói
2025. szeptember 14. 09:09
-
Az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót találta el az ukrán hadsereg
2025. szeptember 14. 12:43
