1p
Nem várható a munkanélküliség csökkenése ebben az évben, a foglalkoztatottság viszont bővülhet, bár ennek mértékéről megoszlik az elemzők véleménye. Nagyot ugrott a munkanélküliség a fiatalok körében - sokan a felsőoktatás helyett a munkaerőpiac rossz oldalán kötöttek ki.

A Központi Statisztika Hivatal pénteki közlése szerint egy év alatt 0,9 százalékponttal nőtt a foglalkoztatottak száma.

A munkanélküliek száma az első negyedévben 509 ezerre nőtt, a munkanélküliségi ráta a 15-74 éves korosztályban 11,8 százalék volt - ez történelmi csúcsot jelent.

Részletes adatok >>

Aggasztó munkanélküliség a fiataloknál

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője arra hívta fel a figyelmet: a foglalkoztatottságban 26 ezer fős bővülés volt az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor a munkanélküliek száma is emelkedett. Az elemző szerint az mindenképpen pozitív, hogy tovább nőtt a munkaerőpiacon megjelenők aránya. Magyarországon ugyanis komoly probléma, hogy alacsony a munkaerőpiaci részvétel - tette hozzá.

Árnyoldala viszont ennek a folyamatnak a munkanélküliek létszámának növekedése - fogalmazott Árokszállási Zoltán. Kiemelte: a fiatal, 15-24 éves korosztályban a munkanélküliségi ráta már 30 százalék fölött van, a létszám több mint 13 ezer fővel emelkedett. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a felsőoktatásban a létszám lecsökkent, így a fiatalok munkanélküliként regisztrálva megjelentek a munkaerőpiacon.

Növekedés kellene, de még nem lesz

A munkanélküliek létszáma akkor csökkenhetne, ha érdemben beindulna a gazdasági növekedés. Ez azonban Árokszállási Zoltán szerint ebben az évben még kétséges, idén nulla közeli növekedés várható, emiatt a munkanélküliségi ráta valószínűleg nem fog csökkenni.

A szakember szerint a foglalkoztatottság kissé emelkedhet az idén, de nem jelentős mértékben. A közmunkaprogram hatása kevésbé jelenik meg ebben az évben, a nagy növekedés tavaly volt - mutatott rá.

Van optimistább vélemény is

Suppan Gergely, a TakarékBank szenior elemzője szerint a várakozásoknál enyhén nagyobb mértékű a munkanélküliség 11,8 százalékra emelkedése.

A szakember szerint a szezonális hatások, valamint a közmunkaprogramok növekedése miatt a következő hónapokban nagymértékben emelkedik a foglalkoztatás, míg lassabb mértékben csökkenhet a munkanélküliség. A nyár végére 10,3 százalékig süllyedhet a munkanélküliségi ráta - közölte.

A fokozatosan javuló növekedési kilátások hatására az elemző szerint az év második felétől javulhatnak a foglalkoztatási kilátások a versenyszférában is. Suppan Gergely az idén összességében a tavalyival egyező, 10,9 százalékos átlagos munkanélküliségre számít, ami a jövő évben 10,7 százalékra csökkenhet.

A minisztérium csak a foglalkoztatottság emelkedését kommentálta

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében kiemeli: tovább növekedett a foglalkoztatottak összlétszáma az előző év azonos időszakához képest. A tárca szerint a továbbra is javuló foglalkoztatottsági adatok a kormány eddigi munkahelyvédelmi és foglalkoztatást elősegítő intézkedéseit igazolják - a történelmi csúcsra emelkedő munkanélküliségi rátát ezúttal nem említette a KSH közlését követő NGM-közlemény.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG