2p
Az infláció idén eltűnik a jegybank szerint, a gazdaság viszont a korábban vártnál sokkal jobban bővül majd. Tovább bővül a foglalkoztatás, csökken a munkanélküliség, zárul a kibocsátási rés.

Az infláció idén és jövőre is a cél alatt maradhat, és csak az előrejelzési horizont, vagyis 2015 végén alakulhat a 3 százalékos középtávú céllal összhangban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön nyilvánosságra hozott friss inflációs jelentéséből.

Az alacsonyabb inflációs környezethez a jelentés szerint hozzájárul a külkereskedelmi partnerek felől érkező gyenge árnyomás, a mérsékelt bérdinamika, a negatív kibocsátási rés, illetve az inflációs várakozások fokozatos mérséklődése.

 

 

A jegybank márciusi előrejelzéséhez képest mérsékelte 2014-es és 2015-ös inflációs és maginflációs várakozását is: idénre 0,7 százalék helyett 0 százalékos, jövőre pedig 3 százalékos helyett 2,5 százalékos inflációt vár.

 

 

Idei növekedési előrejelzését 2,1 százalékról 2,9 százalékra emelte a jegybank, 2015-re pedig változatlanul 2,5 százalékos GDP-bővülést vár.

Ennyit változott a világ egy negyedév alatt - a jegybank előrejelzéseinek változása a legutóbbi Inflációs jelentéshez képest

A bővülő kibocsátásnak köszönhetően a versenyszféra foglalkoztatásának növekedésére számítanak. Emellett a közmunkaprogramok kiterjesztése is hozzájárul a nemzetgazdasági foglalkoztatás emelkedéséhez. A továbbra is laza munkapiac, illetve az inflációs várakozások alkalmazkodása elősegíti a mérsékelt bérnövekedés fennmaradását - írja a jegybank.

A reálgazdaság ciklikus pozíciója (kibocsátási rés) a teljes előrejelzés horizonton negatív maradhat, amely két ellentétes irányú hatás eredménye. A nemzetközi inflációs alapfolyamatok visszafogottan alakulnak, ami arra utal, hogy világgazdaság felől továbbra sem érkezik érdemi inflációs nyomás. Felvevőpiacainkon tartósan negatív a kibocsátási rés, ami a hazai exportszektor gyengébb kapacitáskihasználtságán keresztül a hazai kibocsátási rés záródását is fékezi. Ezzel szemben a belföldi kereslet élénkülése a belföldi dezinflációs erők fokozatos mérséklődésével jár. Összességében a reálgazdasági környezet a teljes előrejelzési horizontunkon dezinflációs hatású marad. A kibocsátási rés 2016 végére záródhat - írja a jegybank.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG