2p
Miután az ENSZ szankciókat vezetett be Észak-Korea ellen, a rezsim ezt háborús cselekménynek nevezte, és jól meg– vagy visszafenyegette azokat, akik tartják magukat a határozathoz. Főleg üzemanyagról és a külföldnek dolgozó észak-koreaiak hazautalásairól van szó.
(MTI/AP/Wong Maye-E)

Miután az ENSZ Észak-Korea legutóbbi ballisztikusrakéta-tesztje nyomán szankciókat vezetett be a kommunista ország ellen, ezeket az ország külügyminisztere háborús aktusnak nevezte a Reuters szerint. Ezen kívül büntetéssel fenyegette meg azokat, akik a szankciókat támogatják.

Az ENSZ biztonsági tanácsa pénteken egyhangúlag szankciókat fogadott el a sztálinista ország ellen, korlátozva a kőolaj oda menő exportját és a külföldön dolgozó észak-koreaiak hazautalásait. A kőolaj mennyiségét 500 ezer hordóban maximálták, ami mintegy 90 százalékos csökkentést jelent, és további szankciót helyeztek kilátásba, ha az ország újabb ballisztikusrakéta-tesztet hajtana végre.

A külügyminiszter szerint az USA nagyon meg van rémülve Észak-Korea nukleáris ereje láttán, ezért eszközölte ki az eddigi legszigorúbb szankciókat országa ellen. Ezzel azonban népe győzedelmes fejlődését nem lehet megállítani.

Az észak-koreai miniszter szerint akik a szankciókat megszavazták, azoknak súlyos következménnyekkel kell számolniuk. A hírügynökség megjegyzi, hogy ezek között van Kína és Oroszország is, az észak-koreai rezsim “régi szövetségesei”.

Kína és az USA is a válság diplomáciai, békés megoldásáról beszélt az utóbbi időben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG