1p
Szavaznak meg a mentőcsomagról Cipruson, a pénzügyminiszter lemondását pedig nem fogadták el.
Hirdetés
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

Még kedd este szavaz a ciprusi parlament az európai pénzügyi mentőcsomag feltételeiről, köztük a betétekre kivetendő különadókról - közölte a ciprusi parlament elnökének hivatala. A szavazásra magyar idő szerint várhatóan este fél nyolc körül kerül sor.

A Dow Jones értesülése szerint a képviselők már megkezdték vitát. A kormányzópárt köreiből származó értesülések szerint a parlament 56 tagja közül 36 képviselő ellenzi a tervet.

A pénzügyminiszer - mint korábban megírtuk - valóban lemondott, ugyanakkor a CNBC úgy tudja, hogy a kormányfő nem fogadta el lemondását.

A kormányzópárt hol van?

A ciprusi kormányzó jobbközép párt nem fog részt venni a mentőcsomagról, így a bankbetétekre kivetett adóról tartandó parlamenti szavazáson - közölte még korábban a párt szóvivője kedden. Úgy tűnik egyelőre, hogy mivel az ellenzők vannak szűk többségben, a kormánypárt akár el is mehet a szavazásra.

A Disy párt korábban egyhangúlag döntött a lépésről, mivel úgy látják, hogy ez erősíti a Ciprusi Köztársaság alkupozícióját - mondta Nikosz Tornarítisz a Szigma televíziónak adott interjúban. A hírcsatorna szerint a többi parlamenti párt is arról döntött, hogy nem vesznek részt a kedd délutánra tervezett szavazáson.

A bejelentésre tovább gyengült az euró a dollárral szemben. Kedd délután nem sokkal öt óra előtt 1,29 dollár alatt jegyezték az európai közös fizetőeszköz. Ilyen árfolyamra legutóbb tavaly decemberben volt példa.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bajok lehetnek az egyik legfontosabb statisztikával
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 12:56
Jelentős változtatást javasolt a Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS) új potenciális vezetője, E.J. Antoni. 
Makro / Külgazdaság Trump nem bír magával: most egy elemzőre szállt rá
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 12:32
Most a Goldman Sachs vezető elemzőjének eltávolítását követeli Trump.
Makro / Külgazdaság Elkerülhetetlenek a megszorítások a választások után? Ma délután Klasszis Klub Live Bod Péter Ákossal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:03
Lapunk állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár 15 óra 30-tól élőben válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Fontos hírek érkeztek a német gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:02
Júliusban az előző havival megegyező 2,0 százalékos szinten maradt a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokon alapuló szerdai jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Áll a bál az Egyesült Államokban: Trump már keresi az új jegybankelnököt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 07:46
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kedden kijelentette, hogy a Federal Reserve-nek 50 bázisponttal kellene csökkentenie a kamatlábakat szeptemberi ülésén, hozzátéve, hogy a Fed-nek már júniusban csökkenteni kellett volna a kamatlábakat.
Makro / Külgazdaság Az elemzők se értik, mi történik Németországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 12:43
A vártnál is nagyobb mértékben romlott a hangulat a német gazdaságban.
Makro / Külgazdaság A norvégok megint kaszáltak majdnem 70 milliárd dollárt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 11:53
Nemzeti vagyon gyarapítása norvég módra.
Makro / Külgazdaság Drágább vagy olcsóbb lesz a tankolás szerdától?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 10:42
Becsapós kérdés.
Makro / Külgazdaság Egy fegyverszünetet már aláírt Trump – az utolsó pillanatban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 10:09
Néhány órával azelőtt, hogy élesedtek volna a „vám-atombombák”.
Makro / Külgazdaság Kemény számok jöttek Oroszországból – ezért is akarhat tárgyalni Putyin?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 09:34
A kivitel csökken, a behozatal nő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG