3p
Idén októberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 20,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az év első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés 27 százalékkal emelkedett.

Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 18,8, az egyéb építményeké 22,3 százalékkal. Az épületek esetében lakó-, kulturális és ipari épületek építése, az egyéb építményeknél út- és vasútfejlesztési munkák eredményezték a növekedést – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 4,2, az egyéb építmények építésében 24,9 százalékkal nőtt. A speciális szaképítés termelése 28,5 százalékkal bővült.

A megkötött új szerződések volumene 2,7 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 2,8 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 8,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállományának volumene 10,1 százalékkal elmaradt a 2018. október végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 40,6 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 21,7 százalékkal csökkent.

Mire számít a szakértő?

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint hónapról hónapra az a tendencia látszik állandósulni, hogy egyre hektikusabban és kiszámíthatatlanabbul alakulnak az iparág számai, de a trend továbbra is érdemi növekedést mutat.

Az okok közé tartozik a sokat emlegetett szakemberhiány, ami a lakó- és irodaépületek esetében kifejezetten komoly problémákat és csúszásokat eredményez, az utóbbi egy évben láthatóan csökkent az átadások száma. De a visszaemelkedő áfa és egyéb bizonytalanságok is visszafoghatják a kibocsátást a következő időszakban – ahogy az építési engedélyszámokon is látszik -, a lakóingatlan piac érdemi fékező tényező lesz az építőipari konjunktúrában a következő években – írja kommentárjában az elemző.

Az állami, infrastrukturális és egyéb ipari beruházások viszont továbbra is motorjai lesznek az iparágnak és fenntarthatják a kiemelkedő lendületet, azonban a kivitelezési kapacitáskorlát és szakemberhiány itt is érdemi volatilitást okozhat a havi teljesítményekben.

2019 egészében 30 százalékot alulról közelítő növekedésre számítunk az iparágban, 2020-ban pedig 10% körüli növekedést várunk jelenleg a magas bázis miatt, de alapvetően felfele mutató kockázatokkal, így továbbra is érdemi mértékben járulhat hozzá a GDP-hez a relatíve kis súlyú szektor. Az építőiparban folytatódó béremelkedésre és fehéredésre is számíthatunk a következő években a továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a hatékonyságnövelő beruházások beérésével párhuzamosan, így tovább folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő egy része fokozatosan visszaáramlik a hazai építőiparba és némileg enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát – tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG