2p
Akár 14 százalékkal is nőhetnek idén a bérek, a növekedési ütem jövőre is kitart.

A KSH ma publikát keresetek adataira reagálva Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági szakértője közölte: az év hátralévő részében is 13-14 százalékos béremelkedés várható, és a jelenleg ismert kormányzati tervek és kilátások alapján jövőre is 10 százalékkal nőhetnek a bruttó és nettó bérek.

Horváth András, a Takarékbank elemzőjének várakozásai szerint az idén 13 százalék körüli mértékben nőhetnek a bérek a bérmegállapodás, a minimálbérek 15 százalékos, a garantált bérminimum 25 százalékos növelése, valamint az egyre fokozottabb szakemberhiány miatt. Ez a növekedési ütem várhatóan a 2018-as évben is kitart.

Nyeste Orsolya, az Erste makrogazdasági elemzője is úgy látja, továbbra is kitarthat idén a bérnövekedési ütem tempója, és az elkövetkező hónapokban is kétszámjegyű bérnövekedési ütemeket láthatunk majd.

A reálbérek emelkedése éves átlagban 9-10 százalék körül alakulhat. A gyors bérnövekedés, mind keresleti, mind költségoldalról növelheti az inflációt, jövőre éves átlagban 3,4 százalékos inflációt várnak az Ersténél. Emellett az élénkülő fogyasztói kereslet mind az idén, mind jövőre a GDP növekedés fontos hajtóereje lesz majd - teszi hozzá Nyeste.

30 százalékos béremelés?

A várt 2,3 százalékos éves infláció mellett 10 százalékot meghaladó reálbér növekedés lehet idén, míg 2013-tól 2017 végéig összesen 31 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 35 százalékkal nőhetnek a reálbérek. A bérnövekedésre azonban felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani a következő időszakban, mint például az építőipar 30 százalék körüli jelenlegi bérnövekedési üteme.

Az elmúlt hónapokban folytatott bértárgyalások – egyes esetekben kétszámjegyű bérmegállapodások – is ezt tükrözik, továbbá egyes ágazatokban folytatódik az életpályamodellek bevezetése, illetve a turizmusban és a kiskereskedelemben már 240 ezer forintos bérminimumról zajlanak a tárgyalások – közölte Horváth András.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG