3p
Még szorosabb együttműködésre lép a NATO és az EU.

A NATO fokozza együttműködését az Európai Unióval, ezt az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével, közös nyilatkozatban is megerősítik – közölte a NATO-főtitkár. Jens Stoltenberg elmondta: a NATO és az EU a katonai mobilitás könnyítésében egyezett meg, lebontva a jogi és bürokratikus akadályokat az országokon átnyúló csapatmozgások előtt, és javítva az infrastrukturális feltételeket.

A főtitkár szerint az EU ígéretet tett arra, hogy segíti a szövetség parancsnoki struktúrájának megerősítését, ugyanis a védelmi miniszterek csütörtökön arról határoztak, hogy 2020-ig megteremtik annak lehetőségét, hogy kevesebb idő alatt megvalósítható legyen a csapatok és katonai eszközök utánpótlása és európai mozgathatósága. Az észak-amerikai és az európai szövetségesek közötti szorosabb kapcsolatért parancsnokságot hoznak létre az amerikai Norfolkban, az európai csapatmozgás összehangolásáért felelős központ pedig a németországi Ulmban jön létre.

Az EU és a Szervezet közötti kapcsolatot az is mélyíti, hogy a katonai szövetség ismételten megerősítette elkötelezettségét a menekültek megmentése, valamint az embercsempész-hálózatok felderítése és felszámolása érdekében. Stoltenberg hozzátette: céljaink azonosak, ezért tovább javítjuk együttműködésünket egyebek mellett a hibrid- és kibervédelem, a béketeremtés, a terrorizmus és az emberkereskedelem elleni küzdelem terén.

A politikus szerint az EU és az Egyesült Államok közötti feszültségek nem gyengítik a katonai szövetséget. Mindig is voltak nézeteltérések a NATO-partnerek között, ennek ellenére továbbra is képesek erősíteni az együttműködést és a transzatlanti kapcsolatokat a szövetségen belül. A szövetségek a nézetkülönbségek ellenére hatékonyak, képesek együttműködni a terrorizmus elleni harcban és közös akarattal döntöttek a védelmi kiadások növelés mellett is az egymásnak nyújtott védelem érdekében – tette hozzá.

Az oroszok zöld lámpát adnak Magyarországnak a NATO fellazításához

Az orosz biztonságpolitikai honlap szerint a magyar és az olasz választási eredmények megváltoztatták a NATO-n belüli erőegyensúlyt. A fölényes választói felhatalmazással az új magyar és olasz kormány ellenállhat az amerikai nyomásnak és megvédheti álláspontját. Az elemzés arra utal, hogy Moszkva a magyarok és az olaszok aktív közreműködésére számít az euróatlanti védelmi szervezet integrációjának fellazításához, valamint Washington befolyásának csökkentéséhez. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG