3p
Az ipar vártnál jobb júniusi teljesítményéről közölt részleteket a KSH: továbbra is a járműgyártás a húzóerő, ebből profitálnak a beszállítók is; az elektronikai ipar kivitele is szépen emelkedik, és az ipar belföldi értékesítésében is vannak biztató jelek.

2014 júniusában az ipari termelés 11,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés bővüléséhez elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatokon kívül az élelmiszeripar és az elektronikus fogyasztási cikkek gyártásának növekedése járult hozzá - közölte a második becslés adatait a KSH.

A termelés az év első hat hónapjában 9,4%-kal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban 1,8%-kal emelkedett. A számok megegyeznek az első becslésben közölt adatokkal.

Élénkül a belső kereslet is - exportban a járműipar húz

Az ipari export az év első hat hónapjában 12,2%-kal, júniusban 15,1%-kal bővült 2013 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar exportértékesítésének közel felét adó két alágból a több mint egyharmad részt képviselő járműgyártás kivitele júniusban 24,4%-kal nőtt. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export majdnem egyhetedét adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene 1,2%-kal emelkedett.

Az ipar belföldi értékesítése január–júniusban 1,0%-kal, júniusban 8,4%-kal nőtt, 2013 azonos időszakához képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai júniusban 11%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.

A feldolgozóipar pörög, az energiaipar döcög

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2014 júniusában a feldolgozóipar termelése 12,9%-kal emelkedett, míg a csekély súlyú bányászaté 4,1%-kal csökkent 2013 júniusához viszonyítva. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 8,1%-kal visszaesett az egy évvel ezelőttihez mérten.

2014 júniusában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül csupán egyben regisztráltak termeléscsökkenést, a többi alágban 1,1 és 53,8% közötti volumenbővülés figyelhető meg az előző év azonos hónapjához képest:

A feldolgozóipar jelentősebb alágai, 2014. június
Alág Termelés volumenindexe, az előző év azonos időszaka = 100,0 Az alág részesedése a feldolgozóiparon belül, folyó áron, %
Kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás 153,8 7,3
Járműgyártás 123,5 27,4
Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása 114,6 11,4
Fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 111,7 7,4
Gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 104,9 7,1
Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 101,4 10,7
Gép, gépi berendezés gyártása 101,1 8,4

Így tovább? Jönnek a megrendelések is

2014 júniusában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 17,7%-kal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 11,7%-kal, az új exportrendelések 18,6%-kal emelkedtek. Az összes rendelésállomány 20,4%-kal haladta meg az előző év júniusit.

A vártnál jobb volt az adat

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője az első becslés után azt mondta: a vártnál jobban teljesített az ipar annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban az orosz-ukrán konfliktus miatt az ipar, ezen belül is elsősorban a gyógyszergyártás kisebb visszarendeződését tapasztalták.

A júniusi adatok azt mutatják, hogy az ágazati konjunktúra sokkal szilárdabb lábakon áll, mint amire korábban gondoltak, ami egy nagyon masszív és jelentős ipari növekedést vetít előre az idei év folyamán - mondta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
Makro / Külgazdaság Trump: jöhet a béke, hármas találkozó készül Zelenszkijjel és Putyinnal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:24
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Makro / Külgazdaság 200 forintos euró? Ilyen sajnos csak a vécében létezik, készpénzben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 20:22
Mit üzen a szabályosan működő magyar cégeknek a Ruszwurm évtizedekig elhúzódó ügye? Erről is beszélgetett a Trend FM reggeli műsorában munkatársunk. Emellett szóba kerültek a turistákat fenyegető veszélyek és az azok elleni védekezési lehetőségek is.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton elárulta: szocho csökkentést kértek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 15:41
A miniszter fontos egyeztetésen járt.
Makro / Külgazdaság Befékeztek az euróval rendelkező országok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:34
Az euróövezet külkereskedelmi többlete a vártnál kisebb lett júniusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG