3p
Állam- és kormányfők, nemzetközi szervezetek vezetői reagáltak a mai brüsszeli merényletekre. Szemezgettünk.

Barack Obama, USA: az amerikai elnököt éppen kubai útja során értesítették arról, hogy Brüsszelt megtámadták, de egyelőre nem szólalt meg az ügyben. A Nemzetvédelmi Hivatal szorosan figyeli az eseményeket és készek lépni, ha szigorúbb biztonsági intézkedéseket ítélnek meg - mondták kedden.

Donald Tusk, Európai Tanács: az unió elkötelezett a terrorfenyegetettség elleni küzdelem iránt, de Tuskot megrendítették a számos ártatlan ember életét követelő robbantások - állt közleményében.

Vlagyimir Putyin, Oroszország: részvétét és az oroszok szolidaritását fejezte ki Belgium uralkodójának és népének kedden Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyúttal elítélte a "barbár" brüsszeli merényleteket. A terrorizmus elleni harc "megköveteli a legaktívabb nemzetközi együttműködést" - mondta.

Charles Michel, Belgium: "megtörtént, amitől tartottunk, sötét nap ez Belgium számára" - közölte a belga kormányfő a támadások után. Szerinte a merénylők, "egész Európa ellen intéztek támadást". Az országban elrendelték a legmagasabb, negyedik szintű terrorkészültséget.

Mariano Rajoy, Spanyolország: "amikor terror lesújt, lesújt mindannyiunkra" - szögezte le a spanyol kormányfő. Spanyolországban a jelenleg érvényes terrorvédelmi készültségi szintnél már csak egy magasabb fokozat létezik. "Megdöbbentett bennünket a támadás Európa fővárosában, Brüsszelben. Szolidaritásunk és támogatásunk Belgiumnak, intézményeiknek és a belga népnek" írta Twitter-üzenetében a spanyol királyi pár.

Andrzej Duda, Lengyelország: "A teljességgel indokolatlan erőszak láttán szolidárisan kell megvédenünk civilizációnkat" - írta a lengyel elnök.

Mark Rutte, Hollandia: a kormányfő azt tanácsolta kedden országa állampolgárainak, hogy ne utazzanak Belgiumba. Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy megerősítették a repülőterek és a vasútállomások védelmét Hollandiában, és fokozott ellenőrzéseket léptettek életbe.

Klaus Iohannis, Románia: "Európát érte terrortámadás, ez egy gyászos nap a civilizált világ számára" - mondta az államfő. A Brüsszelben élő vagy ideiglenesen ott tartózkodó román állampolgárok számára felajánlották a román nagykövetségen, illetve a bukaresti külügyminisztériumban alakult válságstáb segítségét. A román Tarom légitársaság törölte öt keddi és szerdai brüsszeli járatát, de az ezekre váltott jegyeket elfogadják az Amszterdamba, Párizsba, Frankfurtba, Münchenbe vagy Londonba induló járatokon. A Tarom kedd reggeli brüsszeli járatát Amszterdamba irányították.

Orbán Viktor, Magyarország: a terror minden formáját vissza kell utasítani, küzdeni kell ellene, a terroristákkal szemben fel kell lépni - jelentette ki a magyar kormányfő Tatabányán tartott sajtótájékoztatóján. A Brüsszelben történtek miatt ideiglenesen elrendelte a terrorkészültség kettes, magas fokozatát. A Terrorelhárítási Központ teljes állománya is készültségben van. "Ezek elővigyázatosságból meghozott intézkedések, amikor helyreáll a kommunikáció Brüsszellel, és minden információ megbízhatóvá válik, akkor tudunk dönteni arról, hogy fenn kell-e tartani az ideiglenes kettes fokozatú terrorkészültséget" - fogalmazott Orbán Viktor.

+1 Donald Trump, USA elnökjelölt:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG