3p
A foglalkoztatottsági és inflációs mutatók alapján a kamatemelés mellett érvelt a Federal Reserve (Fed) San Franciscó-i ágának elnöke.

John Williams a nevadai Reno városban kedden tartott beszéde után újságírói kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy a nyíltpiaci bizottság szeptember 20-21-i ülésén tárgyalnak egy kamatemelésről. 

Inkább előbb

Van értelme emelni az irányadó kamatokat most, hogy a gazdaság a teljes foglalkoztatottság állapotába került, és látótávolságon belül van a 2 százalékos inflációs célszám - hangoztatta Williams, aki "inkább előbb, semmint később" emelne kamatot.

Mindazonáltal leszögezte, ez nem jelenti azt, hogy a szeptemberi kamatdöntő ülésen az emelés mellett érvel majd. "Hogy mikor történik meg a kamatemelés, ha egyáltalán megtörténik, a helyzet alakulásától függ majd" - mondta Williams, hozzátéve, hogy még nem mérlegelte az amerikai szolgáltató szektor gyengülését mutató legfrissebb adatsor hatását. 

Már nincs, aki házat építsen

Felpörgött a lakásépítés, csakúgy, mint 2007-ben. Akkor aztán kipukkadt az ingatlanlufi, az építők szétszéledtek, de most újra nagy a kereslet, épülnek a házak, csak épp a munkások hiányoznak. A Fed munkanélküliségtől és deflációtól tart, miközben már az ellenkezője zajlik. A Privátbankár elemzése >>>

Közel egy évtized óta először a Fed döntéshozói tavaly decemberben emeltek kamatot, és elemzők megosztottak annak megítélésében, hogy az ígérgetésen túl elszánják-e magukat hasonló lépésre még az idén. Az utóbbi hetekben azonban a Fed több vezetője igyekezett újraéleszteni a kamatemelési várakozásokat, miután a kínai és az európai lassulásra többször is késve reagáltak.

A leglaposabb pálya

Williams azt jósolta, hogy ha újraindítják a kamatemelési ciklust, az "az amerikai történelem leglaposabb" pályáját futja be, mivel a termelékenység lassú növekedése és a társadalom elöregedése miatt 1,75 százalékról 1,5 százalékra csúszott le az amerikai gazdaság éves bővülésének a potenciális rátája. Ez pedig azt jelenti, hogy az irányadó kamatszint csak 3 százalékig növekedhet, ami kevés lehetőséget nyújt kamatcsökkentésre recesszió esetén. 

Kicsit nagyobb mozgásteret biztosítana, ha az inflációs célszámot 3 százalékra vagy még magasabbra emelnék - mondta a San Franciscó-i Fed-elnök, hangsúlyozva, hogy az 1970-es évek inflációs háborúinak már vége, most az alacsony infláció a legfontosabb globális probléma. Úgy fogalmazott, hogy a kétszázalékos inflációs célszámot senki nem véste kőtáblába, emellett a Fed dönthet úgy is, hogy az infláció helyett a nemzetgazdaság kibocsátásának nominális szintjére határoz meg célszámot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG