3p
A tavaly év eleji halálozási hullám idén szerencsére nem ismétlődött meg, de a születések száma továbbra is csökken.

A KSH legfrissebb adatai alapján egyik szemünk sírhat, a másik nevethet: jó hír, hogy nem ismétlődött meg a tavalyi év elején látott kiugró halálozási szám, 15 százalékkal kevesebben haltak meg az első két hónapban, mint tavaly. Január-februárban 23 263 haláleset történt.

Ami kevésbé jó hír, hogy a születések száma is csökkent: az első két hónapban 41-gyel, 0,3 százalékkal kevesebb újszülött jött világra Magyarországon. Összesen 14 602 gyermek született január-februárban.

Nem volt durva az influenza, csak ezért javul a helyzet

A természetes fogyás így lényegesen kisebb volt, mint egy éve: 8661 fővel lettünk kevesebben, ami ugyan 32 százalékos javulás egy év alatt - de mint látható, nem az emelkedő születésszámnak, hanem a tavaly év eleji durva influenza-járvány bázishatásának következménye.

A házasságkötések száma lényegében változatlan (11-gyel kevesebb) volt az előző év azonos időszakában regisztrálthoz képest. Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 14,7 halálozás jutott. Az előbbi gyakorlatilag nem változott, az utóbbi 2,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2017. január–februárinál, ennek eredményeként a természetes fogyás 2,6 ezrelékponttal, 5,5 ezrelékre mérséklődött.

Innen indul Orbán álma

Orbán Viktor nemrég azt mondta: szeretne egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert "a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük."

Később Kovács Zoltán kormányszóvivő arról beszélt: a demográfia talán a legfontosabb pillérje a kormányzásnak, mivel egy mind népesedési, mind gazdasági szempontból fenntartható ország építéséhez alapvető fordulatot kell elérni ezen a területen.

1,2-1,3-as reprodukciós mutatókkal indult a kormány és most 1,5 körül tartanak, bár nyilván nagyon sok munka van még addig, hogy 2 fölé vigyék ezt az adatot - mondta. Meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy minél több gyermek szülessen az országban.

A népmozgalom főbb adatai, 2018. január–február

Népmozgalmi esemény

Száma

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Ezer lakosra

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Élveszületés

14 602

–0,3

9,2

–0,0

Halálozás

23 263

–15,0

14,7

–14,8

Csecsemőhalálozás

40

–20,0

2,7a)

–19,8

Házasságkötés

3 340

–0,3

2,1

–0,1

Természetes fogyás

–8 661

–31,9

–5,5

–31,8

a) Ezer élveszületésre.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG