1p
Font Sándor az ÁSZ vizsgálatával kapcsolatban elmondta: a kormány a vizsgálat előtt is érzékelte a problémákat és már megtette a szükséges intézkedéseket a vidékfejlesztési források kifizetésének javítása érdekében.

Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatával kapcsolatban elmondta: a kormány már megtette a szükséges intézkedéseket a vidékfejlesztési források kifizetésének javítása érdekében.

Az ÁSZ vizsgálata szerint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) 2007-2011. között rendelkezésre álló 270,2 milliárd forintos forrást nem használták fel az elvárható hatékonysággal. A forráslekötöttség mértéke ugyanis 60 százalék körüli volt 2011. végén, míg a kifizetések aránya alig haladta meg a 20 százalékot.

A jelentés szerint a vidéki térségekben nem nőtt az egy főre jutó GDP, a munkanélküliség nem csökkent, illetve sem az aktivitási, sem pedig a foglalkoztatási rátában nem történt pozitív elmozdulás, a befejezett projektek alacsony száma miatt. Részletek>>

Font Sándor kiemelte: a kormány már az Állami Számvevőszék független vizsgálatát megelőzően érzékelte az e területen meglévő gondokat, és megtette a szükséges intézkedéseket a helyzet javítására. Ezen intézkedéseknek köszönhetően az idei első fél évben a kifizetések aránya 20-ról 28 százalékra, a források lekötése 60-ról 70 százalékra emelkedett. A pályázatok elbírálási idejét is jelentősen csökkentették - aminek részét képezte az egyfordulós pályáztatás is - a korábbi, általánosságban több mint egy éves időről 5-6 hónapra.

A szakpolitikus ugyanakkor arra is utalt, hogy igen összetett problémáról van szó. Hozzátette, hogy a források lekötésének és kifizetésének arányán azért is javítani kell, mert 2013. végén befejeződik az unió most zajló pénzügyi ciklusa., és csak eddig az időpontig lehet lehívni az említett uniós forrásokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG