3p
Válságellenes intézkedési csomagtervet hagyott jóvá az orosz vezetés - jelentette be kedden Anton Sziluanov pénzügyminiszter.

A miniszter elmondta, hogy "az egyenletes gazdasági fejlődést és társadalmi stabilitás biztosítását szolgáló" csomagterv a költségvetés optimalizálását és strukturális reformokat célzó intézkedéseket tartalmazza. 

Egy évre szól

Az orosz államfő vezette tanácskozáson részt vett Dmitrij Medvegyev kormányfő és kabinetjének több tagja, közöttük Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési és Anton Sziluanov pénzügyminiszter. Jelen volt Elvira Naibullina a jegybank elnöke, Tatjana Golikova a Számvevőszék elnöke is.Vlagyimir Putyin egy hetet adott a kormánynak, hogy egyeztesse a válságellenes csomagtervet a parlamenttel.

A terv körülbelül egy évre szól, és az a célja hogy "új minőségű államirányítást, új minőségű költségvetést" hozzanak létre, valamint megőrizzék tartalékaikat. Megjegyezte, hogy a kormánynak nem áll szándékában "ész nélkül" elkölteni szuverén tartalékait. 

70 dolláros olajárral számolnak 

Anton Sziluanov azt is közölte, hogy az intézkedések fedezetére úgynevezett válságellenes tartalékot hoztak létre az állami költségvetésen belül. Ebbe az év elején 193 milliárd rubelt (mintegy 788 milliárd forint) különítettek el, jelenleg pedig egy sor döntés meghozatalát követően jelenleg 170 milliárd rubel (mintegy 692 milliárd forint) áll az orosz kormány rendelkezésére. A tárcavezető nem részletezte, milyen intézkedésre költötték a 23 milliárd rubelt. 

A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a válságellenes tervben lefektetett költségvetési politikával, és hordónként 70 dolláros kőolajárral számolva 2017-re hiánymentes költségvetés elérésére törekszenek. 

Ha minden így marad, nem lesz jó világ

Igor Suvalov orosz miniszterelnök-helyettes a múlt szerdán jelentette be, hogy az orosz kormány 18 milliárd euró (mintegy 5,6 ezer milliárd forint) értékű tervet dolgozott ki a gazdaság megtámogatására, hogy segítsen átvészelni a visszaesést a vállalkozásoknak és a lakosság legelesettebb rétegeinek. A politikus azt mondta, hogy az agrárszektort 50 milliárd rubellel, az ipart 20 milliárd rubellel, az egészségügyet pedig 16 milliárd rubellel támogatják meg. (1 rubel jelenleg 4,087 forint.)

Suvalov közölte, hogy a programot részben közvetlenül a költségvetésből, részben a nemzeti jóléti alapból finanszírozzák, másrészt állami hitelgaranciákat nyújtanak.

Az Oroszország ellen, annak Ukrajna-politikája miatt hatályba lépetett nyugati szankciók és a kőolaj világpiaci árának erős csökkenése miatt visszaesés várható az orosz gazdaságban. Ha az olajárak a jelenlegi alacsony szinten maradnak, a GDP 5 százalékkal csökkenhet, és az infláció 17 százalékra nőhet tavasszal Oroszországban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG