3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A 2014 utolsó hónapjaira vonatkozó hazai gazdasági statisztikák mellett - amelyek közül a legfontosabb a decemberi ipari termelés lesz -, a januári költségvetési adat is megjelenik a héten. Közben figyelhetünk az amerikai munkaerőpiacra és a vállalati gyorsjelentésekre is. Összeszedtük, mi vár ránk február első teljes hetében.

Hétfőn a novemberi külkereskedelmi forgalom részletes adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal. Az előzetes adatok 832 millió eurós havi exporttöbbletet mutattak novemberben, az export euróban számított értéke 3,2, az importé 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Elemzők szerint a kedvező novemberi ipari teljesítmény tükröződött a havi exporttöbbletben.

Ugyancsak hétfőn jelenik meg a januári beszerzésimenedzser-index (BMI). A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) által számolt index tavaly decemberben 50,7 pontra csökkent a novemberi 55 pontról.

Hétfőn érkezik hazánkba Angela Merkel német kancellár.

Szerdán a decemberi kiskereskedelmi forgalomról közli első becslését a KSH. A múlt év novemberében 5,1 százalékkal nagyobb volt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbinál, és a 11 havi adatok is 5,1 százalékos bővülést mutattak. Szakértők arra számítanak, hogy a következő hónapokban, tehát 2015-ben is tartósan magas marad a forgalombővülés dinamikája.

Csütörtökön hozza nyilvánosságra az államháztartás januári előzetes adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium. A decemberi adatok szerint 2014-ben az előirányzottnál alacsonyabb lett az államháztartási hiány, a központi alrendszer éves hiánya az 1151,5 milliárd forintos előirányzathoz képest 825,7 milliárd forintra teljesült.

Pénteken jelenik meg a decemberi ipari termelés előzetes adata és egyben a 2014. évi termelési adat. Elemzői várakozások szerint az év utolsó hónapjában lassulhatott az ipar bővülése.

Ugyancsak pénteken közli a Magyar Nemzeti Bank a devizatartalékainak januári alakulását. A múlt év végén 34,578 milliárd euró volt a jegybank devizatartaléka, 795 millió euróval nőtt 2014 során, a decemberi növekmény pedig 400 millió euró volt a január elején közölt előzetes adatok alapján.

Hazai

Nemzetközi
Hétfő - külkereskedelem (részletes adatok, 2014. november)
- BMI (2015. január)
- Angela Mergel látogatása
- BMI (feldolgozóipar, január - Kína, Európa, USA)
- jövedelmek (USA)
- építőipar (USA)
Kedd - ÁKK aukció - termelői árak (eurózóna)
- gyáripari megrendelések (USA)
Szerda - kiskereskedelem (december / 2014. év)

- BMI (szolgáltatói szektor, Kína, USA, Európa)
- kiskeresekedelem (eurózóna)
- ADP (USA)

Csütörtök - államháztartás (előzetes adatok, 2015. január)
-ÁKK aukció

- kamatdöntés (BoE)
- ipar (Németország)
- külkereskedelem (USA)

Péntek - ipari termelés (december / 2014. év)
- MNB devizatartalék
- munkanélküliség, foglalkoztatottság (USA)
- ipari termelés (Németország)
- külkereskedelem (Franciaország, Nagy-Britannia)

A makrogazdasági adatok mellett Amerika után már Európában és Ázsiában is teljes gőzzel beindul a negyedéves jelentési szezon.

A következő héten többek közt az Exxon Mobil, a Ryanair, a Sony, a General Motors, a Toyota, a BNP Paribas, a Daimler, a Twitter, a Walt Disney, a Hitachi, a Lenovo, a LinkedIn, a Whirlpool és a GlaxoSmithKline teszi közzé legfrissebb vállalati eredményeit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG