Hirdetés
Hirdetés

Kapott 500 új autót a rendőrség

2019. május 21., 14:51

Beszerzésük 4,08 milliárd forintba került.

(Fotó: police.hu)
(Fotó: police.hu)

Ötszáz új autót kapott a rendőrség a 2017 óta zajló amortizációs csere harmadik ütemében, a járműveket kedden adták át Budapesten - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján.

A 150 bűnügyi/ügyintézői és a 350 járőrkocsi beszerzési értéke bruttó 4,08 milliárd forint. Ezzel a civil személygépkocsik átlagéletkora öt évre, míg a járőrkocsik átlagéletkora három évre csökkent a rendőrségnél.

Hirdetés

A járőrkocsikat a többi között a feliratok megjelenítésére alkalmas fényhíddal, EDR-rádió előkészítéssel, lövedékállómellény-tárolóval és járműkövető rendszerrel is felszerelték.

Az autók öt évre vagy 200 ezer kilométer futásteljesítményig szóló szervizcsomaggal rendelkeznek, amelyeknek része a teljes körű karbantartás, a szezonális gumicsere és a helyszíni hibaelhárítás is. A járművekhez a nyári és a téli gumiabroncskészlet is jár.

A Honvédségnek a Vitara jött be

Ahogy arról korábban is írtunk, a Zrínyi 2026 program keretében a Honvédség vásárolt jól be, két körben, összesen mintegy 550 Suzuki Vitarát vettek. Ezek az 1990-es évek végén hadrendbe állított, esetenként csaknem félmillió kilométert futott Opel, Volkswagen és Skoda típusú személygépjárműveket váltják a honvédség közúti flottájában.

Cetelem MKB Cib További ajánlatok

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Megéri Pakson dolgozni: csaknem 22 százalékkal nőttek tavaly a fizetések

Megéri Pakson dolgozni: csaknem 22 százalékkal nőttek tavaly a fizetések

Egyelőre nem az oroszoktól vásárolja a legtöbb szolgáltatást az új atomerőművi blokkokat építő cég. Lapunk számításai szerint 2018-ban átlagosan 21,7 százalékkal emelkedett a járulékoktól megtisztított bérköltség az új paksi blokkokat előkészítő állami vállalatnál, a Paks II. Zrt.-nél. Ami azt jelentette, hogy egy dolgozó bérköltsége átlagosan havi 1 238 313 forint volt az előző évben, míg egy évvel korábban 1 017 068 forintot számfejtettek az alkalmazottaknak.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?