7p
A kormányzat szerint Kazahsztán fontos kereskedelmi partnerünk, a statisztikák nem ezt mutatják. Az 50.-53. helyen van a kereskedelmi partnereink sorában, még a kicsiny Izland, a távoli és szegény Fülöp-szigetek vagy Szingapúr és Hongkong is megelőzik. Ráadásul tavaly 18-19 százalékkal csökkent a forgalom.

„Jó alapja van a magyar-kazah gazdasági együttműködésnek” – írja az MTI Szijjártó Péter külügyminiszterre hivatkozva. Jónak lehet, hogy jó, de a külkereskedelmet tekintve meglehetősen gyengécske, legalábbis ezt mutatják a KSH 2014-es statisztikái.

Ha a „külkereskedelmi termékforgalom forintban, országok szerint” című KSH-tábla alapján az államokat sorrendbe állítjuk, az jön ki, hogy a behozatal tekintetében Kazahsztán az 53., a kivitel terén pedig az 50. helyen áll. Olyan országok előzik meg például, mint a háromszázezres, két nagyobb vidéki magyar városnyi lakosságú Izland, a válság sújtotta Ciprus, vagy a szegény Fehéroroszország.

Nur-Astana (fotó: Wikipedia)

Szomszédunk, a háború által megtépázott Ukrajna még így is a 15. helyen állt tavaly a behozatal terén, 392,5 milliárd forinttal, ez harmincnégyszerese a kazahsztáni forgalomnak. De ehhez hasonló például Dél-Korea vagy Japán súlya is a külkereskedelmünkben. Kazahsztán a behozatalunknak mindössze a 0,4 ezrelékét adja, a kivitelnek már 1,5 ezrelékét.

Ami a változások irányát illeti, kazah importunk tavaly 19, exportunk 18 százalékkal mérséklődött, eközben például a nagyságrendekkel nagyobb, konkrétan 127-szer akkora franciaországi import 36 százalékkal bővült. De szép növekedést ért el a listán első Németország, a második Ausztria és még jó pár nyugat- és közép-európai vagy szomszédos ország is. (Lásd táblázatunkat a cikk végén.)

Ha olyan országokat keresünk, ahol a kivitelünk értéke nagyon leesett, vagy alacsony, akkor viszont más országokban még jobb lehetőségek vannak. Közel száz országgal alacsonyabb szintűek a kapcsolataink, mint Kazahsztánnal. Durván, legalább negyedével-harmadával visszaesett az exportunk Dél-Afrikában, Szingapúrban vagy az Egyesült Arab Emírségekben.

Mindebből persze nem következik, hogy kazah kapcsolatainkat nem érdemes fejleszteni, de lehet, hogy a legfőbb energiáinkat európai partnereinkre, szövetségeseinkre lenne hasznosabb fordítani.

„Jó alapja van a magyar-kazah gazdasági együttműködésnek”

Kitűnő a politikai együttműködés Magyarország és Kazahsztán között, és ez jó alapot biztosít a két ország közötti gazdasági kapcsolatépítéshez – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Asztanában, a magyar-kazah üzleti fórumon az MTI szerint. „A miniszter megnyitó beszédében kiemelte: Kazahsztán fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak, de még nagyon sok lehetőség kínálkozik a gazdasági kapcsolatok erősítésére. Közép-Európa és Kazahsztán egyaránt dinamikusan növekvő része a térségének – vélekedett.” (sic)

Az együttműködés további javítására két megállapodást írnak alá a hírügynökség szerint. A stratégiai tanács megalapításáról szóló egyezmény azt segíti, hogy a politikai kapcsolatok még jobbak legyenek, emellett pénzügyi alapot hoznak létre a magyar és a kazah vállalatok közötti együttműködés segítésére, és az Eximbank is támogatja a cégek közötti kapcsolatépítést – tette hozzá.

A miniszter arra is kitért, hogy a magyar kormány célja azon magyar kis- és közepes vállalkozások számának növelése, amelyek hatékonyan hozzájárulhatnak az exporthoz, és ehhez hozzájárulhat a kapcsolatépítés Kazahsztánnal – írja az állami hírügynökség.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban, országok szerint
(folyó áron, millió forintban, részlet)
Behozatal
Sorsz. Ország 2013 2014 Változás (%)
1 Németország 5 536 328 6 080 357 9,8%
2 Ausztria 1 478 662 1 752 674 18,5%
3 Oroszország 1 895 026 1 679 689 -11,4%
4 Szlovákia 1 275 253 1 316 689 3,2%
5 Lengyelország 1 075 065 1 254 171 16,7%
6 Kína 1 191 600 1 237 781 3,9%
7 Franciaország 843 898 1 147 324 36,0%
8 Csehország 908 121 1 095 362 20,6%
9 Olaszország 976 717 1 065 669 9,1%
10 Hollandia 854 811 985 108 15,2%
11 Románia 629 708 779 716 23,8%
12 Belgium 484 572 570 865 17,8%
13 Egyesült Államok 473 503 463 013 -2,2%
14 Egyesült Királyság 409 761 420 135 2,5%
15 Ukrajna 365 618 392 503 7,4%
16 Spanyolország 295 998 357 291 20,7%
17 Koreai Köztársaság 252 741 328 332 29,9%
18 Szlovénia 265 794 309 592 16,5%
19 Japán 275 367 282 442 2,6%
20 Svédország 215 099 236 773 10,1%
21 Tajvan 219 827 183 996 -16,3%
22 Dánia 145 600 168 781 15,9%
23 Törökország 162 659 160 381 -1,4%
24 Svájc 138 230 156 396 13,1%
25 Hongkong 149 665 152 660 2,0%
26 Szerbia 138 700 133 169 -4,0%
27 Horvátország 100 737 128 930 28,0%
28 Szingapúr 138 613 117 639 -15,1%
29 Írország 110 012 98 064 -10,9%
30 Irak 55 195 96 062 74,0%
31 Bulgária 72 641 88 936 22,4%
32 India 81 217 88 231 8,6%
33 Thaiföld 84 131 86 905 3,3%
34 Finnország 63 784 79 215 24,2%
35 Portugália 52 538 63 448 20,8%
36 Malajzia 46 432 58 192 25,3%
37 Izrael 35 758 45 162 26,3%
38 Mexikó 168 119 42 771 -74,6%
39 Fülöp-szigetek 34 886 40 785 16,9%
40 Brazília 28 420 35 694 25,6%
41 Litvánia 39 680 33 897 -14,6%
42 Kanada 135 652 30 414 -77,6%
43 Bosznia-Hercegovina 25 386 29 755 17,2%
44 Indonézia 21 316 28 342 33,0%
45 Görögország 20 575 22 415 8,9%
46 Luxemburg 17 421 20 636 18,5%
47 Fehéroroszország 15 213 20 385 34,0%
48 Szaúd-Arábia 4 211 15 792 275,0%
49 Izland 5 434 11 622 113,9%
50 Vietnam 10 811 11 538 6,7%
51 Ciprus 10 837 11 210 3,4%
52 Észtország 6 795 10 526 54,9%
53 Kazahsztán 11 364 9 173 -19,3%
54 Lettország 7 383 7 673 3,9%
55 Arab Emírségek 11 097 7 649 -31,1%
Kivitel
Ország 2013 2014 Változás (%)
1 Németország 6 236 849 7 160 018 14,8%
2 Ausztria 1 343 292 1 435 063 6,8%
3 Románia 1 366 466 1 418 835 3,8%
4 Szlovákia 1 295 458 1 278 596 -1,3%
5 Olaszország 1 140 829 1 201 039 5,3%
6 Franciaország 1 073 240 1 174 797 9,5%
7 Lengyelország 937 348 1 006 443 7,4%
8 Csehország 907 764 993 575 9,5%
9 Egyesült Királyság 937 870 939 610 0,2%
10 Egyesült Államok 731 101 914 256 25,1%
11 Hollandia 687 338 768 701 11,8%
12 Spanyolország 598 346 689 226 15,2%
13 Oroszország 749 874 656 140 -12,5%
14 Ukrajna 575 388 523 958 -8,9%
15 Kína 444 233 495 300 11,5%
16 Törökország 420 055 490 246 16,7%
17 Belgium 365 546 471 398 29,0%
18 Szerbia 352 442 400 753 13,7%
19 Horvátország 330 218 361 423 9,4%
20 Szlovénia 279 434 287 712 3,0%
21 Bulgária 223 191 263 472 18,0%
22 Svédország 234 497 262 325 11,9%
23 Svájc 238 617 235 654 -1,2%
24 Dánia 178 838 205 391 14,8%
25 Japán 132 314 162 388 22,7%
26 Mexikó 121 263 146 397 20,7%
27 Ausztrália 53 690 98 262 83,0%
28 Görögország 86 482 94 311 9,1%
29 Bosznia-Hercegovina 91 356 93 736 2,6%
30 Izrael 79 174 82 025 3,6%
31 Brazília 89 646 78 499 -12,4%
32 Koreai Köztársaság 66 584 77 892 17,0%
33 Portugália 61 951 74 305 19,9%
34 Kanada 68 798 70 095 1,9%
35 Finnország 77 230 69 987 -9,4%
36 Dél-Afrika 105 899 69 825 -34,1%
37 Egyiptom 39 648 69 304 74,8%
38 Norvégia 53 936 66 680 23,6%
39 Hongkong 61 145 63 252 3,4%
40 Lettország 42 067 58 987 40,2%
41 Litvánia 55 516 56 363 1,5%
42 Arab Emírségek 228 346 54 611 -76,1%
43 Írország 46 046 51 330 11,5%
44 Észtország 47 504 51 131 7,6%
45 India 48 107 48 452 0,7%
46 Szingapúr 63 197 48 157 -23,8%
47 Fehéroroszország 40 183 43 872 9,2%
48 Macedónia 33 632 42 522 26,4%
49 Marokkó 33 072 40 011 21,0%
50 Kazahsztán 46 645 38 403 -17,7%
51 Szaúd-Arábia 34 417 37 540 9,1%
52 Algéria 47 635 35 592 -25,3%
53 Tajvan 30 855 33 940 10,0%
54 Moldova 24 604 27 627 12,3%
55 Malajzia 30 601 26 779 -12,5%
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG