3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

300 millió forinttal megvágták a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány jövő évi támogatását.
Áder János. MTI/Koszticsák Szilárd

Jövőre 1200 millió forintot irányoztak elő az Áder János által életre hívott Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak – derült ki a parlament elé terjesztett 2020-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslatból.

Ezzel úgy tűnik, a köztársasági elnök alapítványa a jövő évi büdzsé egyik vesztesének is tűnhet: ugyanis a 2019-ben még 1500 millió forint kaptak a kormánytól, szemben a mostani 1,2 milliárd forint helyett. (Hogy 1500 millió forinttal támogassa a központi költségvetés Miniszterelnökség fejezete az alapítványt – 2019-től kezdve, beépülő jelleggel – arról maga Orbán Viktor miniszterelnök döntött egy 2018-as kormányhatározatban.)

Havi 2,7 millió forintért bérelnek irodát

Áder 2017 végén jelentette be, hogy 2016-ban egy klímavédelmi alapítványt hozott létre 85 millió forintból. A pénzt egy korábban elhunyt, külföldön élő magyar hagyta a mindenkori köztársasági elnökre azzal, hogy az összeget fordítsa a magyarok javára.

Hogy mégis mivel foglalkozik az alapítvány, magukról azt írják, hogy kiemelten támogatják "a környezetvédelemmel, klímaváltozással kapcsolatos ismeretek többszintű oktatásának fejlesztését, a társadalom környezettudatosságának fejlesztését, a társadalom és a környezet közötti új viszonyrendszer kialakítását, a klímaváltozás hatásaival szemben való fellépést, az alkalmazkodás helyi és országos közösségi programjait.”

Áderék egyébként havi 2 millió 700 ezer forintért bérelnek egy irodát az I. kerületi Döbrentei utcában. Erről az RTL Klub Híradója számolt be még februárban. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnál mindösszesen 5 fő dolgozik. (A köztársasági elnök mellett az alapítvány kuratóriumi tagja Martonyi János volt külügyminiszter, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.)

Fontosnak tartja a kormány a társadalom tudatosságának fejlesztését

A Híradó a februári riportban megkereste a kormányt is, akik az alapítvány önmeghatározásához hasonló választ küldtek a csatorna megkeresésére. Azt írták, azért támogatják az alapítványt, mert kiemelten fontosnak tartják a környezetvédelemmel, klímaváltozással kapcsolatos ismeretek oktatását, valamint a társadalom környezettudatosságának fejlesztését.

Áprilisban pedig az Átlátszó birtokába került az a támogatói okirat, amelyet az év elején írt alá a Miniszterelnökség az alapítvánnyal. A dokumentumhoz csatolták az alapítvány szakmai programját is, amelyből kiderül, hogy mire szeretnék költeni az idén kapott 1,5 milliárd forintot, amelyet 2020 június végéig használhatnak fel.

Többek között: az alapítvány operatív stábjának felépítésére, az online felületeik fejlesztésére, oktatásra, szakértői adatbázisra, újságírói képzési programra, könyvek megjelentetésére, közvéleménykutatásra, szakmai konferenciák szervezésére, valamint a Budapest Víz Világtalálkozó szakmai előkészítésében való részvételre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet a vagyonadó? László Csabát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:17
A volt pénzügyminiszter szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 10:50
A hazai átlagárak továbbra is stabilak.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:29
A Medián júliusi méréséhez képest a Tisza támogatottsága 3 százalékponttal csökkent.
Makro / Külgazdaság Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?
Kollár Dóra | 2026. szeptember 23. 05:43
Nehéz helyzetben az osztrák munkaerőpiac, és ezt a kint dolgozó magyarok is megérezhetik.
Makro / Külgazdaság Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:55
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. Erről is beszélt a Klasszis Klub legutóbbi adásában Simor András volt jegybankelnök. 
Makro / Külgazdaság Hatalmas összeget utalt át a Világbank Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:51
A Világbank 841 millió dollárt utalt át Ukrajnának kanadai kormánygaranciával – közölte Szerhij Koreckij ukrán miniszterelnök Telegram csatornáján kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG