2p
A miniszterelnök átadott egy főutat, de mi köze van ehhez a menekültekhez?
Orbán Viktor miniszterelnök, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (b2), Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere (b), Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere és Porga Gyula veszprémi polgármester (j) átvágja a nemzeti színű szalagot a 8-as számú főút Várpalotát elkerülő szakaszának ünnepélyes átadásán (Fotó forrása: MTI Fotó/ Koszticsák Szilárd)

Orbán Viktor miniszterelnök szerint agyonnyomná Magyarországot, a fejlesztési terveket, a nyugdíjemelést, a családtámogatást, ha bevándorlóországgá válnánk, és mintegy 9 millió forintot ki kellene fizetni migránsonként.

A kormányfő pénteken a 8-as főút Várpalotát elkerülő szakaszának átadásán úgy fogalmazott: "lehetnek nekünk terveink útépítésre, fejlesztésre, zászlóshajókra, középvárosokra, modern falvakra, ha egyébként a forrásokat Magyarország fejlesztése helyett a migrációra kell költeni", az ugyanis rengeteg pénzbe kerül.

Brüsszeli tervek

Honnan vette ez a 9 millió forintot?

Soros György még 2015-ben mondta, hogy az EU-nak 15 ezer eurót kellene biztosítania menekültenként két éven át, hogy az oktatási-lakhatási-egészségügyi költségeiket fedezzék - írta korábban az Index.

Minden fejlesztés pénzügyi alapjai veszélybe kerülnek, ha ráerőltetik Magyarországra azokat a brüsszeli terveket, amelyek alapján bevándorlóországgá válna - mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva: a rendelkezésre álló forrásokat inkább olyan célokra kell fordítani, amelyek az itt élő magyarok érdekét szolgálják.

Megjegyezte, hogy például Ausztriában és Bajorországban a pénzügyi források hatalmas százalékát emészti fel "egy bevándorlóország felépítése".

A mintegy 28 milliárd forintból megépült elkerülő úttal kapcsolatban a miniszterelnök kiemelte: jókora adósságot törleszthetnek vele Várpalota felé, hiszen a 8-as számú főút városi szakaszán napi 20 ezer jármű dübörgött át - írta az MTI.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország is szeretne róla példát venni, Németországból viszont egy pofon jöhet
Privátbankár.hu | 2024. december 22. 08:22
Az OECD elkészítette a különböző országokra vonatkozó GDP-előrejelzéseit. India jókora előnnyel vezeti a mezőnyt. 
Makro / Külgazdaság „Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:35
Úgy tűnik, szabad elvonulást engedélyezett Matolcsy Györgynek Orbán Viktor, cserébe a távozó jegybankelnök is szépeket mond róla búcsúzóul. De mi van, ha esetleg mégis megkapargatják kicsit az ügyeit, például a a Kúria és az Alkotmánybíróság döntése szerint „közpénz-jellegüket el nem vesztett” milliárdokat kezdik keresni?
Makro / Külgazdaság Több tucatnyian kerültek kórházba romlott osztriga miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:05
Több mint 80 beteg lett rosszul, miután nyers osztrigát ettek a Los Angeles-i étterembemutató rendezvényén. 
Makro / Külgazdaság Egy napja nem kap olajat több uniós ország sem a Barátság vezetéken keresztül
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 19:35
Magyarország is érintett, de a vezetéket üzemeltető orosz cég nem reagál.
Makro / Külgazdaság 4122 milliárdos hiánycéllal, 100 milliárdos tartalékkal vág bele Magyarország 2025-be – megszavazták a költségvetést
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 12:22
Megszavazták a jövő évi költségvetést, vajon utoljára még jól számolt Varga Mihály?
Makro / Külgazdaság Karácsony előtt még jön egy kellemetlen meglepetés a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 11:56
Szombattól változás jön az üzemanyagáraknál.
Makro / Külgazdaság A miniszterelnök szerint is bajban leszünk, ha januárban nem lő ki a magyar gazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:48
Repülőrajtot kell venni 2025-ben, ez a siker kulcsa Orbán Viktor szerint. Donald Trump miatt is aggódik a kormányfő, derült ki pénteki rádiós megszólalásából.
Makro / Külgazdaság Mekkora fizetésre számíthat Magyarországon jövőre az átlagember?
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:30
Jelentős emelkedést mutatnak a magyarországi fizetések. Ahogy a reálbérmutató is szépen nőtt, amire nagy szükség is volt a tavalyi esés után. 
Makro / Külgazdaság Ingyenes lesz a tömegközlekedés Budapest „testvérvárosában”
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:58
Szerbia fővároságban, Belgrádban 2025 első napjából kezdve ingyenesen lehet majd utazni a tömegközlekedésen. A város lakossága szempontjából akkora, mint Budapest.
Makro / Külgazdaság Egy sor kockázattal kell számolni 2025-ben is
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:44
Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázatok azonban továbbra is magasak. Az Egyesült Államok választások utáni politikája, illetve a közel-keleti, valamint az ukrajnai konfliktus lesz komoly hatással a növekedésre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG