Egy önmagát megnevezni nem kívánó kínai közgazdász a lapnak azt mondta: tanulmányozzák az esetleges görög kilépés hatását az árfolyammozgásokra, a tőkeáramlásra és a kereskedelemre. A témán az értesülések szerint egyebek közt a pénzügyminisztérium és a kereskedelmi minisztérium dolgozik.
A június 17-re kiírt görög választásnak közvetlen hatása lesz a kínai gazdaságra, ha annak következtében Görögország kilépne az eurózónából - vélik az elemzők. A kilépés mindenekelőtt az Európai Unió országait érintené negatívan, a közösségi gazdasági növekedés mínuszba fordulna emiatt az idén, és a hosszú távú növekedési kilátásokra is árnyékot vethet. A hatás világszerte, így az Egyesült Államokban, Japánban és Kínában is érezhető lenne - teszik hozzá a szakemberek.
"A kínai gazdaság elég erős ahhoz, hogy bármilyen eurózónában fellépő vészhelyzetet kezelni tudjon" - mondta Csang Jan-seng, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság akadémiai bizottságának főtitkára. "A következmények kezelhetőek lesznek, akkor is, ha a legrosszabb forgatókönyv következik be, és Görögország elhagyja az eurózónát" - tette hozzá Csang, aki szerint egy, a 2008-ashoz hasonló nagyságú gazdasági ösztönző csomag bevezetésére nem lesz szükség.
Kérdéses a Görögországban beruházó kínai vállalatok sorsa és a görög események rájuk gyakorolt hatása is. A legnagyobbak közt van például a Cosco kínai hajózási konglomerátum, amely 2008-ban 4,2 milliárd euróért megvásárolta a pireuszi konténerterminál 35 éves üzemeltetési jogát.
Ő maga jelentkezett a hírrel.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




